Starity

A Def Leppard új albummal jelentkezik

2013. december 27. 10:10   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lassan negyven esztendős karrierrel dicsekedhető brit rockbanda azt tervezi, hogy egy Viva Pyromania rezidenciát állít fel Las Vegasban 2014-ben, miközben szorgalmasan dolgoznak egy új albumon Dublinban.

hirdetés
A Def Leppard új albummal jelentkezik

„A vegasi dolog nagyszerű volt” – nyilatkozta a gitáros Phil Collen a Billboard magazinnak, a Viva Hysteria rezidenciára utalva, amikor a Hard Rock Hotelben és Casinóban léptek fel annak idején. „Valamikor a jövő év végén megismételjük ezt a Viva Pyromaniával.”

A Pyromania, a banda 1983-ban megjelent albuma tízszeres platinafokozatot ért el 2004-ben, és ez lett az a lemez, ami meghozta a számukra a világsikert. Márciusban és áprilisban a Def Leppard 11 Hysteria-koncertet adott Las Vegasban, mielőtt európai turnéra indultak, ahol olyan világslágereiket adták elő, mint a Pour Some Sugar on Me, Love Bites és az Armageddon It.

Collen azt is elárulta, hogy a koncerttervek mellett egy új lemezen is gondolkoznak, noha pontos elképzeléseik még nincsenek. Utoljára 2008-ban jelentkeztek stúdióalbummal, amikor megjelent a Songs from the Sparkle Lounge, ami igencsak jól teljesített a slágerlistákon, hiszen az USA-ban egészen az ötödik helyig jutott.

A Def Leppard szereplése a The Voice műsorában részben arra szolgált, hogy népszerűsítse a december 29-én az AXS csatornáján bemutatásra kerülő Def Leppard: Viva! Hysteria című koncertfilmjüket, ami október 22-én jelent meg DVD-n és BluRayen.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek