Starity

Legsikeresebb videoklipek: HIM

2013. december 31. 12:12   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkünk következő részében a Ville Valo által vezetett, love metalt játszó finn HIM együttes öt legnézettebb kisfilmjét mutatjuk be.

hirdetés
Legsikeresebb videoklipek: HIM

Join Me In Death (Razorblade Romance) – 2000

A dal az együttes második albumáról, a Razorblade Romance-ről származik, illetve a zenekar első kislemeze is egyben. A dal megjelent Join Me néven is, mivel nem engedték meg, hogy a halál szó szerepeljen benne.

A Tizenharmadik emelet című filmben is felcsendült, valamint az együttes hazájában, Finnországban minden idők legelterjedtebb kislemeze. A klipnek négy változata is készült, kettőben a filmből idéznek részleteket, a negyedik pedig egy fagyos, jeges verzió, amely tulajdonképpen Rómeó és Júlia témáját jeleníti meg.

A kisfilmet több mint tízmilliószor tekintették meg, ebből 40.851 embernek tetszett, 747-nek pedig nem.

The Funeral Of Hearts (Love Metal) – 2003

A dal a 2003-as Love Metal névre keresztelt albumukról származik, valamint az első kislemeze. A legnépszerűbb daluk, jelölték a Kerrang! díjátadón a legjobb kislemez kategóriában.

A kisfilmet a svédországi Umea környékén forgatták, a banda egy álomszerű, téli hangulatot fest Lappföldön, mitikus lények találkozásával. 2004-ben elnyerte a Kerrang!-díjat a legjobb videó kategóriában.

A kisfilm nyolcmilliós nézettségben részesült, ebből 31.147 embernek tetszik, 505-nek pedig nem.

Right Here In My Arms (Razorblade Romance) – 2000

Ismét az együttes 2000-ben megjelent albumáról való ez a dal, ugyanebben az évben kislemezként is megjelent, a német EP-n négy dal hallható, a finn kiadásban pedig csak három. A klipben az együttes egy üvegbe zárt helyen zenél, amelyet egy nő sétál körbe.

A kisfilmet több mint hatmillióan tekintették meg, 23.208 ember nyomott rá lájkot, 427-nek azonban egyáltalán nem jött be.

In Joy And Sorrow (Deep Shadows & Brilliant Highlights) – 2001

Az együttes negyedik stúdióalbumáról származik, amelyből ugyancsak kislemez készült, majd 2006-ban duplakislemezként volt elérhető. 2001-ben a finn dallistán második, 2006-ban pedig első helyen foglalt helyet.

A kisfilmben az együttes egy raktárban zenél, a falon pedig ismertetőjelük is látható — három és fél milliós nézettségben részesült, 16.474 embernek tetszett, 142 számára kevés volt.

Gone with the Sin (Razorblade Romance) – 2000

Cikkünk utolsó HIM-kisfilmje az együttes talán legismertebb dalához, a Gone With The Sinhez forgott, ismét a második albumukról. A kisfilmben az együttes frontembere, Ville Valo kapott szerepet, miközben egy mezőn sétál, amelyen a fű erősen zöld, az ég rózsaszín, Ville pedig szürke.

Útja később egy temetőbe vezeti, virággal a kezében, egy síron pedig a HIM heartagramje látható. A dal Finnországban listavezető volt, ám a klip nem aratott akkora sikert: ugyan a hárommilliós nézettséget túlszárnyalta, csupán 12 ezer ember kattintott a lájk gombra.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Címkék

banda finn metál him
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek