Starity

Miley Cyrus nőkkel csinálja, hármasban

2014. január 03. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő körül nem csitulnak a beállítottságát érintő vádak, a napokban többen számoltak be arról, hogy nagy tapasztalattal rendelkezik a másik nemről is.

hirdetés
Miley Cyrus nőkkel csinálja, hármasban

„Azt szeretünk, akit akarunk, azt csókolunk meg, akit akarunk” – énekli Miley a We Can't Stop első soraiban, ami talán most nyert teljes értelmet, hiszen a napokban másról sem olvashatunk, csak Cyrus szexuális hovatartozásának kérdéséről.

„Volt szerencséje nőkhöz, ráadásul azzal is dicsekedett, hogy már hármasban is csinálta!” – nyilatkozta Miley közeli barátnője a sajtónak, aki kiteregette a szennyest. Egy másik forrás csak megerősíteni tudta a híreket: hozzátette, hogy a botrányhősnő határozottan biszexuális, több lányt hívott át otthonába az elmúlt hónapokban, hogy együtt hancúrozzanak. Elárulta azt is, hogy a színésznőt mostanában jobban izgatja saját neme, mint az ellenkező, ezt pedig annak tudják be, hogy Cyrus szíve teljesen összetört vőlegényével, Liammel való szakítása után. Elege lett a férfiakból, sokak szerint talán örökre.

Miley – aki csupán a múlt hónapban lett nagykorú – egyébként a napokban ismét címlapokra került és természetesen ezúttal sem karrierjéről hallatott. Cara Delevigne modellel és Britney Spears táncosnőjével váltott csókot, ami talán alá is támasztja a beállítottságát érintő vádaskodásokat.

Egyesek szerint a művésznőnek szimplán csak újra figyelemre van szüksége, és mivel testéből már nem tud újat mutatni, hovatartozásának kérdésével óhajtja megoldani, hogy ismét róla beszéljen a világ.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek