Chenoa az Avon új nagykövete
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ismert és népszerű kozmetikai márka, az Avon, Chenoát kérte fel arra, hogy a 2014-es évben ő képviselje őket Spanyolországban természetességével, szépségével.
hirdetés
Az idén 39. életévét betöltő argentin származású spanyol énekesnő, Chenoa megállapodást írt alá az Avon Spanyolország kozmetikai céggel, hogy ő legyen a márka új, 2014-es nagykövete. Első lépésben egy televíziós reklámot forgattak vele, mely kisfilmet január 7-én, kedden mutatták be először a spanyol tévénézőknek.
Az Avon úgy vélekedik, hogy Chenoa ideális nagykövetük lesz, hiszen nem csak hogy remekül mutat a képernyőn, de a valóságban is abszolút hiteles, egy igazi, talpraesett, modern nő, aki valóban természetességéről híres és független személyiség, ráadásul közel 39 évesen is igazi szépség. A márka szerint egy minőségi termékre – rájuk – támaszkodva pedig elérhető egyfajta tökéletes kép, olyan, mint Lauráé.
Az énekesnő, aki tulajdonképpen már 16 éves kora óta énekel, akkor lendítette fel karrierjét, miután feltűnt egy ismert tehetségkutatóban, még 2002-ben. „Chenoa nagy lelkesedést mutat az Avonnal való szakmai kapcsolatra” - mondták az extriunfitáról.
Az Avon története egyébként hosszú időre, mintegy 50 évre nyúlik vissza Spanyolországban, így egy elismert, nívós márkáról beszélhetünk. Érdekesség, hogy Chenoa a Dove nagyköveteként is tevékenykedett korábban, sőt, megválasztották a legstílusosabb, legjobban öltözött hírességnek is hazájában.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Meglepő dolgot árult el.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











