Starity

Prostiként dolgozott VV Charlotte

2014. január 21. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Büszkén hangoztatja, hogy több mint 500 pasi fordult meg nála, azt azonban elfelejtette megosztani, hogy ezek nagy része kliensként fizetett is.

hirdetés
Prostiként dolgozott VV Charlotte
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Nánási Pál

Szinte védjegyévé tette a 26 éves leányzó beköltözésekor, hogy több mint ötszáz férfi ágyában megfordult – az ötszáz után már nem is számolta, kivel fekszik össze. Ahogy a Blikk arról értesült, az UFO popegyüttes egykori vezetője, akit két évvel ezelőtt letartóztattak kerítés vádjával, még a bíróságon bevallotta, hogy Svájcban prostituáltakat közvetített bordélyházakba – köztük Charlotte-ot is.

A lap megkeresésére nemcsak UFO Zsolt, de ügyvédje is megerősítette a híreket, s mivel a meghallgatások hamarosan kezdődnek, csupán annyit fűzött hozzá a lány DJ Charlotte Courage néven saját klipet is készített.

Mint kiderült, Charlotte a svájci A2-ben nyomta, amely tulajdonosai megkeresésünkre elárulták: tapasztalt és kezdő lányokat egyaránt alkalmaznak szállás, munkavállalói engedély és ingyen italok garantálásával.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek