Katerina énekesnőként is tökéletes
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Bonniet alakító Katerina Graham nemcsak színésznőként, hanem énekesnőként is megállja a helyét a szórakoztatóiparban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint második kislemeze, a Cold Hearted Snake.
hirdetés
Katerina Grahamet főként Bonnie Bennettként ismeri a világ a The Vampire Diaries sorozatból. A 20 éves lány azonban nem csak a színészkedéshez ért. Szépen lassan építgeti zenészi karrierjét is. 2010 júniusában jelent meg első hivatalos száma Sassy címmel, amely elég fülbemászóra sikeredett. Nem is tétlenkedett sokáig, és elkészítette a Cold Hearted Snake című számot.
A zene első hallásra ismerős lehet, hiszen az 1989-es Paul Abdul-szám feldoglozása. Kat nem csupán újra énekelte a számot, hanem módosított a szövegen, és egy kis extra hangzást is adtak hozzá a munkatársak.
A lány egyébként nem tétlenkedik, hiszen a Vampire Diaries forgatása mellett főszerepet kapott a Honey című film második részében, és nagyban munkálkodik a közeljövőben megjelenő albumán.
FRISSÍTVE - Videóklipp
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Majdnem 10 év van a főszereplők között.
A könyvek kedvelői meglepődhetnek. Figyelem a cikk spoliert tartalmazhat!
Nem igazán sikerült a szervezés.
Tényleg ennyire összeugrottak?
Sorra érkeznek a gyomorforgató sztorik.
Nem gondolta volna, hogy mit tud!
Egy meglepő ok került napvilágra.
Vigyázat a cikk spoilert tartalmaz!
A színésszel 2010-ben váltak el.
Outfitek a vörös szőnyegről.











