Karai Anna ingyenkoncertet ad a Paramore-rajongóknak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Csillagsötét énekesnője új formációban, egy Paramore tribute bandában próbálja ki magát, az együttessel való első fellépésükre pedig ingyenesen elmehet mindenki.


Anna nemrég két dallal, Az üveg lassan vággal és a Csillagsötéttel jelentkezett, melyeket ingyenesen elérhetővé is tett rajongóinak a Facebook-oldalán. A számok megjelenése után bejelentette, hogy közös turnéra indul Ganxsta Zolee-val és a Fish! zenekarral, az első fellépések pedig már meg is voltak.
Bár az énekesnő több együttesben is megfordult már, az ország a hazai Voice-ból ismerheti igazán, melyben a Paramore egyik dalával aratott siker után Caramel csapatába került, onnan pedig egyenesen menetelt előre, míg sajnálatosan ki nem esett az egyik élő show alkalmával.
A Voice után nem adta fel, karácsonykor kiadta EP-jét, melyen három saját, akusztikus dal mellett két feldolgozás is helyet kapott, a teljes stúdióalbum pedig már csak tavaszig várat magára, ám addig is szorgosan dolgozik rajongói tábora bővítésén, hiszen újonnan a Brand New Eyes énekesnőjeként is őt hallhatjuk, miután a tribute zenekar előző frontasszonya távozott.
Anna, aki nemrég köszönetet mondott a Staritynek és a portálon lévő rajongóinak, február 22-én lép fel a bandával a fővárosban, a Paramore és a The Pretty Reckless dalait kedvelők pedig ingyenesen elmehetnek a koncertre, mint azt írják a Facebookon.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.