Megszületett Meryem Uzerli kisbabája
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megszületett a Szulejmán című török sorozat főszereplőjének kislánya, Lara Uzerli.
hirdetés
Még egy órája sincs, hogy kiposztolta hivatalos Facebook-oldalára Meryem Uzerli, a Szulejmán sorozat Hürremje, hogy megszületett kislánya. Eredetileg holnapra volt kiírva a baba születése, de úgy látszik, a csöppség már nem bírt tovább bent maradni.
Meryem állítása szerint nagyon örül, és köszönetet mondott minden barátjának, aki támogatta őt. A szülésnél nem volt jelen Can Ateş, Lara apja, hanem csak Mary egyik barátnője, Ana volt mellette.
A színésznő ezt posztolta Facebook-oldalára: „Üdvözöllek ebben a világban, kedves Lara Uzerli (2014/10/02). ️Hálát adok Istennek, hogy ideküldött nekem, és egészségesen jöttél világra. Köszönöm a Mindenhatónak, hogy volt ereje védelmet nyújtani: élsz, ez a legnagyobb ajándék.
Köszönöm a közeli barátomnak, Anának, hogy ő volt az oldalamon a szülés során, és köszönöm a családomnak, a barátaimnak, és természetesen mindenkinek itt is, hogy mindig küldtetek pozitív energiát, és szeretet! Nagyon köszönöm!”
Fotó: Facebook/Meryem Uzerli
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











