Starity

Edurne Beyoncéja milliós kedvenc lett

2014. február 20. 17:05   |   Szerző: Sally Sparrow

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Edurne a Tu Cara Me Suena című showműsorban a múlt héten Beyoncé bőrébe bújt, ami alig egy héttel az adás után is töretlenül népszerű.

hirdetés
Edurne Beyoncéja milliós kedvenc lett

Tulajdonképpen semmi meglepő nem történne akkor, ha a Tu Cara Me Suena harmadik szezonját Edurne nyerné meg. Az átalakulás egy-egy híres énekessé nem könnyű feladat, az énekesnő pedig adásról-adásra keményen dolgozik, hogy teljesítményével elnyerje a műsor zsűrijének és persze közönségének tetszését.

A legutóbbi héten, a 14. adásban Edurne nem kevesebbre vállalkozott, minthogy átalakuljon napjaink egyik legkedveltebb és legsikeresebb énekesnőjévé, Beyoncévá. Ehhez a Crazy in Love című slágerét választották a műsor szerkesztőivel, melyhez értelemszerűen társult egy nem éppen egyszerű, betanulandó koreográfia is.

Úgy tűnik, David de Gea kedvese sikerrel abszolválta a feladatot, produkciója ugyanis egyfajta jelenséggé nőtte ki magát és bekerült a legnézettebb videók közé. Olyannyira, hogy már közel másfélmilliós nézettsége van a legnagyobb videómegosztón.

Tény és való, hogy Edurne nem kis meglepetést okozott a közönségnek múlt héten. Látványosan sikerült leutánoznia a szexis énekesnő nem mindennapi mozgáskultúráját, ráadásul tapasztalt énekesként énekhangban sem okozott csalódást. A spanyol média szerint az extriunfita ezzel a produkcióval „gyorsan megmozgatta a szociális hálózatokat.

Kevesebb, mint egy hét telt el az adás óta, ez idő alatt pedig már több min egy millióan nézték meg az Antena3 csatornájára feltöltött kisfilmet. A YouTube-on rajongóként egy exkluzív klub is felbukkant.

A Tu Cara Me Suena történetében nem mindenkinek sikerült eddig ilyen nézőszámot produkálnia. Akiknek eddig megadatott: Roko és az ő Shakirája, Adele-je, Loreenje és Nancy Sinatrája, Edurne Beyoncéja, Santiago Segura PSY-ja, valamint Arturo Valls Shakirája és Miley Cyrusa. A Miley-s produkciót egyébként nagyjából négy és fél millióan nézték meg eddig a YouTube-on.

Edurne ezen a héten egyébként Leona Lewist fogja – minden bizonnyal hasonlóan sikeresen – imitálni a showban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek