Klippremier: Karmin — I Want It All
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nagy sikerű Acapella után az I Want It All lett a második kislemez az áprilisban megjelenő debütáló albumról, a dal klipje pedig néhány órája meg is jelent.
hirdetés
A 2012-ben kiadott Hello EP után végre teljes hosszú lemezzel jelentkezik az amerikai duó, kiknek áprilisban megjelenő Pulses albumukról pár hete kiadásra került a második kislemez is, mely klipje csupán pár órája került bemutatásra.
A fülbemászó szám különlegessége, hogy az énekesnő, Amy nem csillogtatja meg raptudását, ahogy azt eddig mindig megtette, így a diszkós, funkos dal elüt eddigi munkáiktól.
A klip is ezeknek a stílusoknak a jegyében készült, néhány képkockán pedig feltűnik egy meleg szerelmespár is, jelképezve, hogy a banda kiáll a jogaikért. A már évek óta jegyes Amy és Nick is egymásnak esnek a videó végén.
A Karmin egyébként néhány hete megkezdte turnéját, melyen már az új dalokat is játsszák, akik pedig nem bírják kivárni az album hivatalos megjelenését, a YouTube-on végighallgathatják a koncertfelvételekből összevágott hanganyagot.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.













