Vége Robin Thicke és Paula Patton házasságának
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő és az énekes úgy döntött, külön utakon folytatják közel 9 évnyi házasság után.
hirdetés
„Örökké szeretni fogjuk egymást és legjobb barátok maradunk, de közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy ezúttal különválunk” – árulták el a People-nek adott exkluzív közleményben február 24-én, hétfőn.
Robin és Paula házassága a külső szemlélők számára tökéletes volt, ugyanis interjúk során is folyamatosan azt hangoztatták, hogy mennyire szeretik egymást, az énekes pedig tavaly ősszel a múzsájának nevezte feleségét, ráadásul saját elmondása szerint azt is neki köszönheti, hogy még életben van.
A páros még tinédzserkorában találkozott először, 2005-ben pedig oltár elé álltak, majd öt év múlva, 2010 áprilisában világra jött első közös gyermekük, aki kisfiú lett és a Julian Fuego nevet kapta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.













