Starity

Beyoncé inspirálja Kristinia DeBarge-ot

2014. február 26. 11:11   |   Szerző: Atina21

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 23 éves tehetség, Kristinia DeBarge a jövőbeni terveiről beszélt egy internetes magazinnak.

hirdetés
Beyoncé inspirálja Kristinia DeBarge-ot

Kristinia már túl van két albumon, melyből az egyik platina lett. Most azonban az a kérdés vetődik fel, hogy innen merre tovább – erre kereste a választ a Pie magazin.

A 2009-ben kiadott első albuma, az Exposed óriási népszerűségre tett szert, az akkoriban 19 éves lánynak ez elhozta a nemzetközi hírnevet. Az első kislemez a Goodbye volt, ami miatt elnyerte a platinabesorolást.

„Úgy érzem, ez eléggé félelmetes!” – mondja az interjú kezdetén a fiatal és sikeres tehetség. „Nagyon hálás vagyok ezért, de még többet szeretnék elérni.”

„Napról napra érzem magam határozottabbnak. Szóval úgy érzem, hogy még nem tettem meg mindent, amit akartam. Sokan elismerik a tehetségemet, de én még mindig kényelmetlennek érzem ezt. Még sok mást el szeretnék érni az életben. Az emberek azt hiszik, hogy a popsztárok élete csupa móka és játék, pedig ez egy nagyon kemény munka.”

Az énekesnő idén ki akarja adni a harmadik lemezét, illetve pár kislemezt is meg szeretne jelentetni. Az eddig megjelent két albuma között négy év telt el, így látható, hogy felvette a tempót az elmúlt években.

„Nem alkalmazkodtam könnyen az új helyzethez, úgy lehetett látni, hogy mindig mosolygok. Nagyon honvágyam volt az elején, úgy éreztem, hogy ez az érzés egyre csak nőni fog. De egy idő után már otthon éreztem magam.”

Kristinia zenéje nagyon hasonlít például Pixie Lott, Ellie Goulding, Mariah Carey vagy éppen Beyoncé fülbemászó dallamaira. De van olyan művész, aki igazán inspirálja őt a zenében? „A megnevezettek közül van pár olyan, aki a karrierem során inspirált. Beyoncé és Mariah dalain nőttem fel, és mind a mai napig szeretem őket.” Ihletett még Aaliyah, a Led Zeppelin, a Radiohead, Sia, Lana Del Rey, Michael Jackson és még sokan mások.”

Azonban nemcsak a hangját csillogtatja meg, hanem a tánctudását is megmutatja a zenei videóknak köszönhetően. A Higher és az Ignite című dalokban különösen megmutatja mutatja az erőteljes hangját, hiszen nagyon érezhető a dübörgő dance. „Mindig is szerettem táncolni, egyszer csináltam egy saját showt is. Néha túl sokat vesz ki az emberből a tánc, így nagyon nehéz az énekléssel összeegyeztetni. Meg kellene találni az egyensúlyt. A legjobb példa erre Beyoncé.”

„A dallamban nagyon maximalista vagyok. A lírai tartalom nagyon fontos, azonban némi ápolásra szorul, de idővel az lesz belőle, amit én szeretnék.” Külön kiemelte egyik kedvencét, amit egyedül ő írt, ez a Not Afraid of Ghost. „Amikor egy szövegen dolgozom, mindig arra gondolok, hogy mit éltem át akkor. És elkezdek hinni magamban.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek