Starity

VV6: Dorkával megy párbajozni Charlotte

2014. február 27. 11:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nézők meglepődtek "500 pasi" Charlotte döntésén a tegnapi adás során, mikor Dorkát hívta párbajozni.

hirdetés
VV6: Dorkával megy párbajozni Charlotte
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Nánási Pál

Vasárnap este a villalakók döntöttek: ugyan Iza és Zsófi is kaptak jeleket, Charlotte gyűjtötte be a legtöbb voksot, így az ő kezére került a zöld kendő. A tegnap esti adás során kiderült, hogy a lakók úgy gondolják, Iza van a legnagyobb veszélyben, ám Charly inkább a szívére, nem pedig az észérvekre hallgatott.

Bevallása szerint a Krisztiánnal és Zsolttal való párbajon is gondolkodott, nem véletlenül, hiszen Zsolt immár másodjára pakolta a jelét a férfivaló leányzóra. Mivel a való életében inkább férfiakkal vívott harcokat, logikus lépésnek tűnt számára, hogy ezúttal lánnyal fog megmérkőzni.

Végül Dorkára esett a választása, mivel úgy gondolja, a lány nem tud hozzá tiszta lappal állni, és be szeretné bizonyítani, hogy van helye a villában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek