Starity

Társult a Marvel, a Disney és a Netflix

2014. február 28. 15:03   |   Szerző: MTI

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

New York államban forgatja a Walt Disney vállalat és a Marvel stúdió a Netflix számára készülő Defenders című új szuperhőssorozat négy szériáját: a 200 millió dolláros produkció több ezer új munkahelyet teremt.

hirdetés
Társult a Marvel, a Disney és a Netflix

A Disney, a Marvel és a Netflix által csütörtökön ismertetett szerződés szerint hatvan egyórás filmből álló sorozat készül. A felvételeket idén nyáron kezdik meg, a sorozat premierjére 2015-ben kerülhet sor. A projekt ismertetői a filmeknek köszönhetően mintegy háromezer új álláshellyel, ebből legalább 400 teljes munkaidős foglakoztatással számoltak – ismertette a Deadline.com filmes portál.

Andrew Cuomo kormányzó „New York állam történetének legnagyobb filmes és tévés projektjeként” beszélt a létrejött megállapodásról. Robert A. Iger, a Walt Disney vállalat főnöke azt ígérte, hogy a Netflix vezető internetes tévécsatorna számára készülő sorozat a munkahelyteremtésen kívül sok millió dollárt pumpál majd közvetlenül a New York-i gazdaságba.

A Defenders négy Marvel-képregényhős, Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist kalandjairól szól. A Netflixet képviselő Ted Sarandos arról beszélt, hogy a Defenders szereplői klasszikus New York-i hősök, okosak, leleményesek, és mindig készek kiállni a jó ügyért. „Örülünk, hogy Cuomo kormányzónak köszönhetően hazai pályán születhetnek a róluk szóló filmek” – fűzte hozzá.


Fotó: Heidi Gutman / Disney

A tavalyi év során összesen 183 filmes produkció – 124 film, 33 tévéműsor és 26 sorozatnyitó epizód – folyamodott New York-i forgatásért.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek