Starity

Naya Rivera élete végéig énekelni akar

2014. március 05. 17:05   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Glee Santanája lett a Prestige új címlaplánya, így egy interjút is megejtettek vele a magazin készítői, melynek során jövőbeli terveiről is mesélt.

hirdetés
Naya Rivera élete végéig énekelni akar
Fotó: Prestige Indonesia

Hamarosan az újságos standokra kerül Indonéziában a Prestige magazin legújabb, 2014. márciusi száma, melynek címlapján a Glee sztárja, Naya Rivera pózol. A lenyűgöző fotósorozat mellé természetesen egy beszélgetés is társult, melynek során szóba került többek között az is, hogyan tudott két lábbal a talajon maradni, hiszen fiatalon csöppent bele a csillogásba.

„Azt hiszem, hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy akarva-akaratlanul, de később jött a siker az életembe. 27 éves vagyok most, szóval tényleg a helyén van az eszem. Ha előbb értem volna el sikereket, talán nehezebbek lettek volna a dolgok, de már felnőtt vagyok. Felelősségteljes és érett vagyok, ami ezzel jött” – osztotta meg a riporterrel.

Az elsöprő sikert a Glee hozta meg számára, ahol megmutatta, hogy nem csak a színészethez, hanem az énekléshez is van tehetsége, tavaly pedig megjelent első önálló dala is Sorry címmel és debütáló albumán is elkezdett dolgozni. Naya nem tervez felhagyni egyikkel sem és tervei is vannak a jövőre nézve:

hirdetés

„A színészet sok utat nyit meg. Persze, hogy imádom a televíziót, mivel itt kezdtem. De valószínűleg a közeljövőben filmszerepekkel is megpróbálkozom, aztán talán visszatérek a televízióba. A lehetőségek végtelenek. Imádok énekelni is, ez pedig határozottan egy olyan dolog, amit életem végéig csinálni akarok. De hol is akarok lenni az énekesi karrieremmel? Nem tudom pontosan. Szerintem az időzítésen múlik minden. Az éneklés egy olyan művészi folyamat, amit nem lehet siettetni.”

A 27 éves színész-énekesnő sorozatbeli karakteréről, Santanáról is beszélt és arról, hogy milyen nehézségekkel jár, ha valaki öt-hat évig ugyanazt a szerepet játssza.

„Ha ennyi ideig játszol egy karaktert, eléggé meg kell dolgoznod azért, hogy érdekes, friss maradjon és újdonságokat hozzon. A múltkori epizódban Santana a Don't Rain on My Parade-et énekelte, ami újdonság volt, mivel nem szokott ilyen típusú dalokat énekelni” – árulta el Naya.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek