Starity

Turnézni indul Tal

2014. március 13. 10:10   |   Szerző: Melle Ketrin

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Második albuma sikere után az izraeli származású énekesnő, Tal idén tavasszal színpadra lép az À l'infini turné keretein belül.

hirdetés
Turnézni indul Tal

Tal énekesi karrierje 2011-ben kezdődött, amikor is megjelent bemutatkozó nagylemeze, a Le droit de rêver, mely háromszoros platinalemez lett Franciaországban. Az évek során több előadóval is együtt működött, köztük Sean Paullal (Waya Waya), Matt Pokorával (Envole-moi), Flo Ridával (Danse) vagy legutóbb a korzikai énekesnővel, Alizée-vel (Le Tourbillon). 2013 szeptemberében Tal kiadta második albumát, az À l'infinit, miközben szerepelt a Danse avec les stars 4. évadában is. A második korong az előzőhöz hasonlóan gyorsan platinalemezzé érett, a francia eladási listákon a harmadik helyig jutott. Így decemberben új változat került a polcokra, egy gyűjtői kiadás, mely két új dalt is tartalmazott. Ezt követően az énekesnő bejelentette, hogy turnézni indul 2014 tavaszán.

A koncertkörút márciustól egészen november közepéig tart majd. Az első fellépés március 14-én lesz, Amiensben. A turné további nagyvárosokat is érint majd, mint például Lyon, Bordeaux, Lille, Strasbourg, Metz, Toulouse, Marseille, Montpellier, Grenoble vagy Párizs, ahol a fináléra is sor kerül majd november 15-én.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek