Starity

Aaron Paul az első randin házasodni akart

2014. március 19. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színész teljesen elkötelezte magát Lauren Parsekian mellett – elmondása szerint fel sem ér hozzá.

hirdetés
Aaron Paul az első randin házasodni akart

A Breaking Bad sztárja elmondása szerint sosem tenne semmi olyat, amivel megbántaná feleségét, Lauren Parsekiant, és teljes mértékben elkötelezte magát mellette.

A Need for Speed New York-i vetítésén, amikor arról kérdezték, valóban Totál szívás-e az élete, a következőképp felelt a New York Postnak: „Úgy érted, állandóan bűnözni és erkölcstelen életet élni? Nem. Jófiú vagyok. Bárcsak többen ismernének. Szerelmes vagyok, boldog házasságban élek a csodálatos nejem, Lauren Parsekian mellett. Nem érdemlem meg őt. Barátok voltunk korábban, öt évig együtt voltunk, és hűséges maradok. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, vele.”

A Coachellát követő első randijuk egy vegasi út volt, ahol taxiba ültek és babaruhát vásároltak – tudták, hogy együtt akarnak lenni. „Azt mondtuk a sofőrnek, hogy vigyen minket a legközelebbi kápolnába, mert összeházasodunk, de a Kis Fehér Kápolna már be volt zárva. Örülök, hogy akkor házasodtunk, amikor – egy évvel később.”

A 34 éves színész kitért a Need For Speedre is, elmondása szerint a jövőben is szívesen dolgozna autókkal, maga végezte kaszkadőrmutatványait, amelyeket inkább talált izgalmasnak, mint félelmetesnek.

„Három és fél hónapig tanultam, napkeltétől napnyugtáig, de nem féltem; izgatott voltam. Mindent én csináltam, dublőr nélkül, nincs kamu cucc, zöld háttér, számítógépes grafika.”

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek