Starity

Napi egy óra edzés csökkenti a mellrák kialakulását

2014. március 23. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kialakulás veszélye drasztikusan csökkenhet azoknál a nőknél, akik naponta legalább egy órát aktívan sportolnak.

hirdetés
Napi egy óra edzés csökkenti a mellrák kialakulását

Azoknál, akik naponta legalább egy órát mozognak, kortól és súlytól függetlenül, 11 százalékkal kisebb az esély a mellrák kialakulására – jelentették az Európai Mellrákkonferencián Glasgow-ban.

A Franciaországban végzett kutatás 37 tanulmányon alapszik, amelyeket több mint négymillió nőn végeztek el. Korábban kiderült, hogy a 35 év feletti nők és leginkább a túlsúlyosak esélyesek mellrákra, de a nemrég befejezett tanulmány kimondja, hogy az aktív életmód a BMI-indextől függetlenül csökkentheti a veszélyt.

A Daily Mail azt is hozzáfűzi, hogy a vékonyság nem egyenlő a biztonsággal; az alacsony aktivitás és az ülő életmód negyven százalékkal növelheti a kialakulás veszélyét.

Az Egyesült Királyságban nagyjából ötvenezer nőt diagnosztizálnak mellrákkal évente, ötből négyen már a menopauzán is átestek. A kutatók azt javasolják, naponta 150 perc közepes aktivitású munkát végezzünk: kertészkedjünk, táncoljunk és sétáljunk, ezeket kombináljuk 75 perc sporttal: futással, jógával, aerobikkal és labdajátékokkal.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek