Idén elmarad a Twin Towers Alive koncert
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Március 28. és 29. között került volna megrendezésre Malajziában idén is a Twin Towers Alive koncert, olyan előadókkal, mint Christina Aguilera és Craig David.


A Twin Towers Alive elnevezésű nagyszabású koncertet 2011-ben rendezték meg először. Azóta minden évben a Formula 1 versennyel egy időben zajlik le Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban. Idén ez március 28-ra és 29-re esett volna, ma reggel adták azonban hírül a koncert szervezői, miszerint az idei koncert elmarad.
„Ez egy igazi tragédia és mélységesen szomorúak vagyunk az MH370-es járat személyzete és utasai miatt. A Twin Towers Alive 2014 szponzoraként, az esemény szervezőivel (Live At Work Sdn Bhd) karöltve arra a döntésre jutottunk, hogy töröljük az idei TTA-t, az MH370-es járat utasainak és személyzetének családjai és a közeli ismerősei tisztelete jeléül. Fogadják legmélyebb részvétünket. Tiszteletben fogjuk tartani, hogy kötelességünk biztosítani valamennyi kapcsolódó félnek, akikre a törlés hatással van, hogy tisztességes bánásmódban részesüljenek” – írták a szponzorok a Facebookon.
A koncerten sok helyi előadó mellett olyan világhírű sztárok léptek volna fel, mint Christina Aguilera, Craig David, Rick Astley, Rain, vagy a Lifehouse. Rengeteg rajongó a világ minden országából csak ezért foglalt repülőjegyet, szállást és koncertjegyet, hogy kedvenceiket láthassák, azonban a pénz visszatérítéséről a szponzorok még semmi információt nem adtak.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Brenda Songgal két gyermekük van.
Dúl köztük a szerelem.
Új klipje nem tetszett az egyháznak.
X-en kezdet el terjedni néhány meghitt kép róluk.
Együtt töltötték a Hálaadást.
Kirobbant a botrány.
Mindenkit meglepett az örökösnő.
Újabb posztban emlékezett meg róla.
Két gyermeke született béranya által.