Ma 9 éves a New Who
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sokak által kedvelt brit sci-fi sorozat új folytatása (a rajongók körében csak NewWho) ma 9 éves. Érdekesség, hogy a 9 évvel ezelőtti első adásban pont a 9. Dokival találkozhattunk először.


A kilences szám bűvkörében telik a mai nap a Ki vagy, doki? sorozat rajongóinak. Bár a széria tényleges első epizódja, a ma már klasszikusnak számító évadokból 1963. november 23-án került adásba, az újabb folytatások képernyőre kerülésének évfordulója ma van. 9 évvel ezelőtt sok whovian örülhetett kedvenc sorozata újjáéledésének. Mint ismeretes, a klasszikus éra 1963-tól 1989-ig tartott, amelyet pedig 1996-ban még követett egy kevésbé sikeres mozifilm is. A széria 2005. március 26-án startolt újra a BBC-n, ezzel meghódítva és megfertőzve nem csak az idősebb, de a fiatalabb generációkat is.
A sorozat történetében 1996-ig bezárólag összesen nyolc Doktort ismertünk és kedveltünk meg, így talán volt nem véletlen az sem, hogy nagy kíváncsiság és érdeklődés övezte utódjukat is – annak ellenére, hogy a színész kilétét természetesen jó előre bejelentették. A rajongók érdeklődve várták, milyen lesz a következő, vadonatúj, szám szerint 9-es Doki, akit a képernyőkön Christopher Eccleston keltett életre. Íme Eccleston első jelenete a New Who első részében;
Nos, 9 év távlatából bejelenthetjük, hogy Christopher Eccleston rövid, ám annál tartalmasabb szereplése beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ahogyan a sorozat felélesztése is, hiszen a mai napig az egyik legsikeresebb és legkedveltebb műsora a briteknek. A széria azóta már a 12. Doktorát fogyasztja, s reméljük, még sokáig élvezhetjük a Doki és társai izgalmas kalandjait. Boldog szülinapot!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
Tegnap volt az első meghallgatás.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.