Starity

Miley Cyrus elszúrta rajongója kívánságát

2014. március 27. 17:05   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Miley Cyrus ugyan szeret a rajongóinak kedveskedni, ám úgy tűnik, ezúttal nem sikerült egy rákos kislány kedvében járnia.

hirdetés
Miley Cyrus elszúrta rajongója kívánságát

A sztárok többsége szívesen adja a nevét és idejét jótékony célokra, ám van úgy, hogy ennek ellenére mégsem mindenki távozik tőlük örömmel.

A hétesztendős Miley Hodge IV. stádiumú osteosarcomában szenved, amely egy agresszív típusú csontrák, és amellyel a kislánynak már csak hónapjai vannak hátra. A családja szerette volna a lány életének hátralévő heteit megédesíteni, ezért a Make-A-Wish alapítványhoz fordultak, amely már számtalan beteg gyerek kívánságát váltotta valóra, és akik bele is egyeztek, hogy a kis Miley találkozhasson egy általa választott hírességgel. Az első opcióként megjelölt Justin Bieber sajnos nem ért rá, ezért Miley Cyrusra esett a választás. A Radaronline exkluzív értesülései szerint azonban a találkozás egyáltalán nem a várt mederben haladt.

„Amennyire én tudom, nem volt jó élmény számukra – mesélte Brandon Deboer, a család barátja. – A család Los Angelesbe ment, és majdnem egy hétig várakoztatták őket, mire találkozhattak. Végül egy stúdióban talákoztak, és ha jól értettem, Miley-t jobban érdekelte, mit csinál a stúdióban, mint az, hogy a kislányra figyeljen” – tette hozzá egy másik családtag. A kislány apja, Bert udvariasan csak annyit közölt az internetes portállal, hogy hálásak, amiért személyesen találkozhattak Miley-val.

Valószínűleg mégsem lehettek maradéktalanul elégedettek a szervezéssel, a család ugyanis most azért kampányol, hogy a kis beteg Justin Bieberrel is találkozhasson. Jelenleg a Twitteren próbálják elérni, hogy az énekes felfigyeljen rájuk, ebben pedig olyan hírességek is segítenek a családnak, mint Diddy, Tara Reid, Kelly Osbourne és Justin egyik legjobb barátja, Milk Tyson.

„Úgy gondolom, ha ötven hírességgel szeretne találkozni, megérdemli az esélyt. Keményen küzdött azért, hogy életben maradhasson. Felülkerekedett az esélyein, és nem adta fel” – mondta a kislány apja.

A család egyik barátja hasonlóképp vélekedik: „Nem sok ideje maradt. Fantasztikus lány. Mindig mosolyog, és biztos akar lenni abban, hogy mindenki más rendben van. Amikor nem volt kórházban, visszament, hogy meglátogassa azokat a pácienseket, akik ott voltak. Most reméljük, hogy a Justin Bieberrel való találkozásáról szóló álma valóra válik.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek