Starity

Idén tízéves a Megasztár

2014. március 31. 18:06   |   Szerző: Fan-ily6889

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyik legnépszerűbb hazai tehetségkutató műsor tizedik születésnapja alkalmából betekintést nyerhetünk az egykori döntősök élményeibe, emlékeibe, illetve korábbi színpadi szerepléseibe.

hirdetés
Idén tízéves a Megasztár

A TV2 nagy sikerű tehetségkutató műsora, a Megasztár ebben az évben ünnepli tizedik születésnapját, ugyanis a verseny első szériájának döntői 2004 elején kezdődtek meg, ám a castingokra, illetve az elődöntőkre 2003 őszén került sor. Olyan rendkívüli tehetségeket ismerhettünk meg azokban az években, mint például Tóth Vera, Oláh Ibolya, Caramel, Torres Dani, Rúzsa Magdi vagy Szabó Eszti.

Ez alkalomból a kereskedelmi televízióadó Megasztár 10! címmel elindított egy hat héten át tartó emlékműsor-sorozatot, amelyben az egykori házigazda, Till Attila beszélget a korábbi döntősökkel, emellett közösen megtekintenek egy-egy korábbi, felejthetetlen produkciót. Az első adásban Tóth Vera, Oláh Ibolya és Gáspár Laci mellett az ex-zsűritagokkal is elbeszélgetett a műsorvezető.

hirdetés

Presser Gábor szerint az első Megasztár a teljes lakosságot megmozgatta, és mindenki erről beszélt, hiszen újdonság volt az emberek számára. Bakáts Tibor hozzátette, szombat esténként családi programmá vált az énekverseny nyomon követése, Soma pedig úgy véli, az egész országot sikerült egy kicsit összekovácsolnia ennek az egésznek.

Az, hogy a Megasztár ilyen módon emelt fel énekeseket, például olyanokat is, akikre nem biztos, hogy rábíztam volna egy ilyen nagy karriert, az tényleg azt mutatta, hogy számtalan szempont lehet még, és az, hogy most éppen tisztán énekelt-e vagy volt-e íve az előadásnak – meg mindenféléket mondtunk –, az valószínűleg tényleg másodlagos szempont – mondta Pierrot.

Több ezer jelentkezőt csábított a lehetőség a válogatókra, ahol mindenki szabadon választható dallal indult, és tesztelte ország-világ előtt, mire is képes. A rengeteg fiatal közül végül 12 embert választott ki a zsűri, akik a döntős csapatba kerültek, ennek köszönhetően pedig igen nagy tehetségeket ismerhettünk meg. Ekkor tűnt fel Tóth Vera is, akit csak úgy emlegettek, hogy a „Cserháti Zsuzsa-hangú lány”. Vera elmondása szerint az édesanyja jelentkezett az ő nevében, majd egyszer csak kapott egy hívást a televíziótól, miszerint szeretettel várják a castingra.

Oláh Ibolya állítja, hogy amikor első alkalommal énekelni hallotta Verát, azt mondta: szerinte ő lesz a végső befutó. Az énekesnő számára egyébként hatalmas újdonságot jelentett, hogy 11 másik emberrel kellett élnie hónapokig egy óriási lakásban, ugyanis azelőtt a nevelőintézetben csak néhány emberrel lakott együtt egy szobában.

Gáspár Laci, az egykori harmadik helyezett, azaz 2004 férfihangja úgy gondolja, hogy ő azóta teljesen kinyílt és bátrabb lett, majd elmondta, nagyon elkeseredett akkor, amikor nem jutott be rögtön a döntőbe, és a vigaszágasok közé került. Igen nagy csalódottságot érzett, és aznap azt kívánta elalvás előtt, hogy ne keljen fel másnap reggel.

Egy bejátszott felvétel – amin épp bekerült a döntőbe – pedig könnyeket csalt az énekes szemébe. Szerinte minden héten meg kellene néznie azt a videót, hogy sose felejtse el, mennyire megváltozott az élete. A mai napig rendkívül hálás az embereknek, ugyanis nagyon megszerették és felemelték.

Vera megosztotta Tillával, hogy a műsor után többször is elgondolkodott azon –miközben Ibolya videóit nézte –, hogy „nem ennek a lánynak kellett volna nyernie?” A döntő előtti hetekben egyébként azt gondolta, úgyse ő fog nyerni, és a befejezéshez közeledve már rendkívül nyugodt volt. Úgy volt vele, hogy már mindegy, ki nyer, csak legyenek túl az egészen, hiszen kemény hetek álltak mögöttük.

Azt is megtudhattuk, hogy Ibolyát kiforrottabbnak tartotta előadóművészi szempontból, mivel több tapasztalattal rendelkezett, illetve igen sok dolgot megélt már vele ellentétben, ugyanis Vera akkoriban még csak 19 éves volt. Úgy gondolja, a negatív dolgok is kellenek az élet harmóniájához, és ahhoz, hogy igazán érzelmesen ki tudja fejezni magát egy művész.

Egyébként ebben a szériában ismerhettük meg Aczél Gergőt, aki később a színházak felé orientálódott, Galambos Dorinát, Mujahid Zolit, a Sugarloaf együttes egykori énekesnőjét, Dér Henit, Schmidt Barbit, Szabó Leslie-t, akit legutóbb a Dal című műsorban láthattunk, Nagy Edmondot, Schmidt Verát és Kandech Evelyne-t is.

Mindezek után nem volt megállás, és Tilla már a Fináléban bejelentette, hogy folytatódik a Megasztár. Ezt követően a jelentkezők száma megtriplázódott a következő széria válogatóin. A második adásban egyébként Caramellel, Palcsó Tomival, Tóth Gabival, Torres Danival és Boogie-val társalgott a műsorvezető.

Carameltől megtudhattuk, hogy a castingon eltöltött két és fél perc óriási energialöketet adott neki, ami a mai napig erővel tölti fel, ha visszagondol rá. Az elődöntőben pedig akkora érzelmi sokk érte a produkciója után, hogy képtelen volt elfojtani érzelmeit, így hát potyogni kezdtek a könnyei a kitörő tapsáradat hallatán. Több mint tíz évig álmodozott arról a pillanatról, amit akkor megélt, és úgy érezte, végre valóra vált a legnagyobb álma.

Torres Dani elmesélte, hogy addig a percig, amíg nem ment el a válogatóra, úgy volt vele: az egész nem érdekli, nem stresszelt, tehát „lesz, ami lesz” felfogással állt hozzá a dologhoz. Amikor aztán kiállt a zsűri elé, akkor tudatosult benne, hogy egyrészt „meztelen”, teljesen egyedül van, és magára van utalva.

Majd elárulta, a negyedik döntőben már teljesen nyugodt volt, és akkor is azt érezte, hogy nem érdekli semmi. Egyszerűen csak kiállt, és felszabadultan, lazán előadta a választott dalát. Soma egyébként azután a produkció után hozta zavarba megjegyzésével a fiatal fiút, akinek fogalma sem volt arról, hogyan reagálja le a dolgot, ezért inkább angolosan távozott a színpadról. Tóth Gabi pedig egy döntős szereplését látva azt mondta, számára olyan a 9 évvel ezelőtti, azaz a 17 éves énjét látni, minthogyha a saját kislányát látná.

Az énekesnő elmondása szerint megható volt látni a korábbi felvételeken azt a tisztaságot, ami a szemében volt. Úgy gondolja, azóta rengeteg dolgot dobott neki az élet, amik megtörik az embert, és amelyek miatt látják rajta, ha belenéznek a szemébe, hogy vele már történtek bizonyos dolgok. Ám azt vallja, addig nincs gond, amíg meg tud hatódni ezeken a régi élményeken.

Boogie úgy érzi, a szerencse fia volt, mivel mindig is elismerően nyilatkoztak róla a zsűritagok, és szinte a verseny végéig sikerült eljutnia, hiszen az ötödik helyen végzett. Palcsó Tomi állítása szerint a végső megmérettetés előtti időkre már akkora élménnyel gazdagodtak, hogy meg sem fordult a fejében, ki lesz a végső befutó, ugyanis mindketten győztesek voltak azzal, hogy bekerülhettek a Fináléba.

Tilla később felidéztette beszélgetőpartnereivel a Ne ébressz fel! című Pierrot szerzeményt, amit csak „Csillagdal 2”-nek emlegettek. Többé-kevésbé sikerült beleénekelniük az egykori döntősöknek, közülük pedig Gabi teljesített a legjobban a dalszöveget illetően.

„Amikor beléptünk a Sportarénába, felálltam a színpadra, és a közönség ovációjától a ruhám lebegett. A hangerőtől az ing, ami rajtam volt, meg a zakó, éreztem, hogy mozog. Olyan szintű ováció volt, hogy megremegett a föld, az Arénának a falai és a színpad” – emlékezett vissza Caramel a Fináléra.

Az énekes akkor volt életében először a Sportarénában, és nemcsak, mint fellépő, hanem egyébként is, illetve azelőtt fogalma sem volt arról, mi az az Aréna. Korábban sosem volt koncerten, egy falunapon sem, nemhogy egy ekkora sportcsarnokban.

A második szériában ismerkedhettünk meg Kósa Ivettel, aki később az Unisex együttesben folytatta karrierjét, Pflum Orsival, Kovács Timivel, Bella Levivel, aki azóta műsorvezetőként is kipróbálta magát, Pál Tomival, Bálint Ádámmal, aki a műsor után több musicalszerepben is remekelt, illetve Bartók Esztivel is.

A harmadik adásban Rúzsa Magdival, Szabó Esztivel, Kontor Tomival, Varga Ferivel, Balássy Bettyvel és Puskás Petivel láthattunk egy-egy beszélgetést. Magdi amikor visszaemlékezett a castingos szereplésére, elmondta, annyira izgult az éneklés közben, hogy még levegőt is alig mert venni, nehogy erre hivatkozva zavarják el a zsűritagok. Nagyon szeretett volna pozitív visszajelzést kapni, hiszen számára ez rendkívül fontos volt.

Puskás Peti elárulta, összesen négy dalsor volt a fejében, amikor a válogatón azt kérte tőle Presser Gábor, hogy énekeljen nekik még valamit. Szerinte jó ebben a szakmában, hogy a kezdetekkor az ember naiv és nincsen tisztában önmagával, emiatt jobban bevállal bizonyos dolgokat. Kontor Tomi mindenképp olyan dalt akart vinni a castingra, ami „felrobban” a végén. A zsűrit egyébként sikerült lenyűgöznie, és idő előtt próbálták félbeszakítani a produkciót, ám Tomi nem hagyta magát: kijelentette, hogy majd ha vége a dalnak, akkor abbahagyja.

Szabó Esztitől megtudhattuk, hogy a Megasztár előtt már volt szerencséje Tomihoz, ugyanis egy fesztiválon látta fellépni a zenészt, és már akkor megmozdult benne valami a szimpátiát illetően. A korábbi produkciók felelevenítése közben pedig kiderült, hogy nem igazán szereti visszanézni vagy visszahallgatni magát, majd megtudhattuk, Eszti a nyugodtság mintaképe, hiszen rendkívüli nyugalommal képes végigvárni egy-egy idegölő periódust.

Balássy Betty állítása szerint Varga Ferivel a kezdet kezdetén is szeretett együttdolgozni, mert mindig megvolt az összhang közöttük, és rögtön egy hullámhosszra kerültek a munkálatok terén. Majd kiderült, álmában nem gondolta volna, hogy párja eljut egészen a Fináléig. Feri azt vallja, azért jelentkezett a Megasztárba, mert az akkori zenekarát szerette volna előrébb mozdítani, de nem volt meg benne az a vágy, hogy meg kell nyernie a versenyt.

Magdi elmondta, a verseny folyamán nem igazán érzékelték, hogy ki mennyi szavazatot kapott vagy mennyire szerették/nem szerették őket az emberek, – ezeket csak később tapasztalták meg. A régi felvételek nézése során pedig sok olyan dolgot fedezett fel a korábbi énjében, amely a mai napig megmaradt benne.

Később elárulta, az egész műsor alatt egyfajta harciasság volt benne, és azért küzdött, hogy sikerrel járjon, illetve elismerjék. Ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen a Megasztár után már jóval könnyebb dolga volt. Számára a jövőbeli élete volt a tét, és úgy érezte, ha jól teljesít a tehetségkutatóban, akkor elképzelhető, hogy egy szebb jövőt tud teremteni magának és a gyerekeinek is. Az ő esetében is kiderült, hogy korábban nem járt koncerteken, és Budapesthez is csak egyszer volt szerencséje, illetve a Sportarénáról – ahol másodjára is megrendezték a Finálét – azért volt tudomása, mert Caramel szériáját nyomon követte.

Az énekesnő szerint 2006-ban még sokkal másabb volt a tehetségkutatók súlya, és az egész abban az időben volt a csúcsok csúcsán. Magdi leginkább otthont kapott a Megasztár által, és nagyon bízik abban, hogy mindig így fognak teljesülni az álmai, ahogyan akkor teljesült. Végül megosztotta Tillával, hogy azóta minden évben megünnepli május 20-át, hiszen azon a napon nyerte meg a versenyt.

Itt ismerhettük meg Széles Izát, Oláh Szabolcsot, Varga Istvánt, Hoffmann Mónikát, Baktai Anikót, Bocskor Bíborkát, aki azóta a Magashegyi Underground nevezetű együttes énekesnője, valamint Póka Angélát is, aki a harmadik helyen végzett ebben a szériában.

Az elkövetkezendő három hétvégén folytatódik a visszaemlékezés a maradék három szériára. A Megasztár győztesei közé tartozik még Király Viktor, Tolvai Reni és Radics Gigi is, akik élményeikről, tapasztalataikról fognak társalogni az emlékműsorban, csakúgy, mint az eddigi adásokban a korábbi döntősök.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek