Kiárusítást tartott a Sum 41
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jótékonykodás sosem állt messze a kanadai punkcsapattól, így nemrégiben Deryck Whibley frontember születésnapja alkalmából szánták rá magukat újabb kedveskedésre a srácok.
hirdetés
Deryck Whibley március 21-én ünnepelte 34. születésnapját, így ebből az apropóból úgy határozott, hogy ezúttal ő és zenekara lepik meg rajongóikat egy kiárusítással, melynek lényege az volt, hogy a csapat webáruházán keresztül mindössze 6 dollárért (1320 Ft) egy olyan dolgot vásárolhattak a rajongók, melyről nem tudták pontosan, hogy mi is az. A meglepetés kilétének kiderülésére akkor került sor, amikor a megrendelőhöz megérkezett az úgynevezett Blind Box.
Annyit azonban elárult még a zenekar, hogy az ajándékok között a pólók, táskák és egyéb, a zenekar nevével fémjelzett ritkaságok között különleges kiadású CD-k, DVD-k is megfordultak. Az akció mindössze három napig tartott, melynek során a több ezer dollárt érő kincsek mindegyike potom áron kelt el.
Aki netán lemaradt volna a nagy leértékelésről, az kukkantson be a Sum 41 webshopjába, ahol további ritkaságokra is lehet bukkani!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.













