Starity

Nővéréhez költözik Rob Kardashian

2014. április 10. 15:03   |   Szerző: idone

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sosem volt feszültség Khloe és Rob között, most pedig együtt fognak lakni abban a házban, amit a Kardashian-lány még Justin Biebertől vásárolt.

hirdetés
Nővéréhez költözik Rob Kardashian

Rob Kardashian egészségügyi problémákkal küzd, és veszélyesnek tartja, hogy egyedül éljen, ezért úgy döntött, egy időre ismét nővéréhez, Khloéhoz költözik, abba a házba, amit a lány még Justin Biebertől vásárolt meg.

Egy forrás a következőket mondta az Us Weeklynek: „Az egyedüllét nem tesz jót neki. Robnak szerető emberekre van szüksége, akik körbeveszik nap, mint nap.

Talán az egyedüllét is tehet arról, hogy Kris Jenner egyetlen fiúgyermeke az utóbbi időben drasztikusan lefogyott, és persze a diabétesz is hozzájárult ehhez.

Rob és Khloe nagyon jól megértik egymást, ezt az is bizonyítja, hogy a fiú már egy ideje nem tud nővérétől elszakadni, hiszen már akkor is vele lakott, amikor Khloe még Lamar Odom felesége volt.

Robert elmondta, hogy nem fog részt venni másik nővére, Kim és vőlegénye, Kanye esküvőjén, mivel megalázva érzi magát súlyvesztesége miatt. „Robert nagyon aggódik a testalkata miatt, és jelenleg úgy érzi, hogy ő a család fekete báránya – mesélte egy forrás.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek