Starity

Anastacia: „Féltem, hogy elhagynak a rajongóim”

2014. április 11. 14:02   |   Szerző: Fan-ily6889

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő 2013-ban miközben intenzív csatát vívott a kiújult melldaganattal, attól tartott, hogy rajongói nem várnak majd rá, elhagyják, és más előadókhoz pártolnak át.

hirdetés
Anastacia: „Féltem, hogy elhagynak a rajongóim”

Anastacia április eleje óta Németországban tartózkodik – ahol szinte naponta különböző rádióműsorokban fordul meg és ad interjút – a legújabb stúdióalbum promótálása miatt. A nagylemez, ami május elején kerül a boltok polcaira, a videoklip és a turné mellett természetesen a melldaganattal való küzdelméről is szót ejtenek a beszélgetések során.

Ennek kapcsán az énekesnő megosztotta az emberekkel, hogy igen stresszes időszakot élt meg akkoriban, ugyanis nemcsak a betegség miatt aggodalmaskodott, hanem azért is, hogy szeretett rajongói azalatt az idő alatt nem fogják-e elhagyni, és nem pártolnak-e át más énekesnőkhöz. Korábban pedig elárulta, a korongon hallható I Don’t Wanna Be The One című szerzeményt kimondottan a rajongóinak szánja.

Ma este egyébként megrendezésre kerül a Radio Regenbogen Díjátadó Gála a németországi Európaparkban, ahol Anastacia is tiszteletét teszi az est folyamán.


Anastacia az RPR1. és a Charivari rádiónál

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek