Starity

Ruhamustra: Coachella 2014 - első hétvége

2014. április 20. 17:05   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lássuk, hogyan festettek a celebek az év egyik legnagyszabásúbb fesztiváljának első hétvégéjén, ahol Hollywood apraja-nagyja jelenést tett.

hirdetés
Ruhamustra: Coachella 2014 - első hétvége

Vanessa Hudgens

A 25 éves színésznő számára minden évben a leginkább várt esemény a Coachella és 2010 óta egyszer sem hagyta ki, ráadásul idén még haját is szőkére festtette a helyszínen.

Egy hétig csomagolt erre a hétvégére, gondosan átválogatva ruháit, így minden nap lenyűgözően festett, akár One Teaspoon-farmer shortjában és napszemüvegében, amihez egy bikinifelsőt és egy fekete kalapot párosított; akár piros miniruhájában, drapp kalapjában és Cleobella-hátizsákjával; vagy éppen a szivárvány szinte minden színében pompázó Camilla-kaftánjában.

Nina Dobrev

Míg tavaly Ian Somerhalderrel, addig idén barátnői társaságában szórakozott a Vámpírnaplók Elenája, aki egy fehér, lenge nyári ruhában és egy kantáros farmer shortban, világos barna kalappal a fején is múlatta az időt.

Nolan Gerard Funk

A Kínos sztárja megmutatta lazább és elegánsabb oldalát is a hétvége folyamán, hiszen míg az első nap estéjén tiszta feketébe öltözött, addig másnapra már fesztiválozós szerelésébe bújt bele, ami történetesen csupa kék darabból állt, mindössze az árnyalatok különböztek.

Chanel Iman

A 24 éves modell táskái nem voltak teletömve ruhákkal, hiszen egyik nap sem volt túlöltözve. Április 12-én egy Lovers and Friends-darabot viselt Capwell + Co és N/TICE ékszerekkel, míg másnap már csak egy fekete fürdőruhában parádézott.

Riley Keough

A 24 éves modell két napon is jelen volt a fesztiválon, de fekete bakancsát és piros retiküljét mindkétszer magára kapta, választása pedig remek volt, hiszen az egyszerű pólókhoz és farmerokhoz tökéletesen passzoltak.

Ashley Greene

A színésznő április 10-én egy egyszerű fekete topban, [BLANKNYC]-farmer shortban, Matt Bernson-cipőben és baseball sapkában ült volán mögé, hogy egy rövid időre belekóstoljon az autóversenyzés világába. A következő napon már sokkal csajosabb ruhákat választott, ugyanis a medencés bulira egy Helena Quinn-darabban érkezett, majd egy Cleobella márkájúban próbált elvegyülni a tömegben.

Paris Hilton

Az örökösnőnek nem okozott túl nagy gondot, hogy mit vegyen fel, ugyanis az első hétvégére csak maxi-ruhákat vitt magával, melyekhez egy-egy virágfüzér is dukált. A kék-fehér színű darab egyébként a Tart Collectionsből származik.

Louise Roe

A műsorvezető a farmer és a kék szín mellette tette le a voksát, de szerencsére a kiegészítők terén már inkább a természetesebb színeknek, mint például a barnának, a krém- és barackszínnek szavazott bizalmat.

Kate Nash

Az énekesnő ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, hiszen egyik szettje sem volt éppenséggel hétköznapi vagy unalmas, de az biztos, hogy nem kis időt tölthetett a darabok összeválogatásával, mivel el kell ismerni: tökéletesen passzol minden.

Christina Milian

Christina első összeállításával nem sikerült megbarátkoznunk, hiszen a pulcsi és a szoknya is jó választás lenne, de külön-külön. Azonban a másik két ruha remek döntés volt, mind szín-, mind fazonügyileg.

Amber Rose

Az egygyermekes anyuka kirobbanó formában van, ezt pedig nem is rejtegeti, hiszen nem sokat takaró farmer rövidnadrágban és miniruhákban kapták lencsevégre, melyek egytől-egyig remekül álltak rajta.

Joe Jonas

A középső Jonas-bratyó bebizonyította, hogy a pasik is tudják viselni a geometriai mintás ruhákat, hiszen mindhárom napon viselt valami ilyen mintázatú darabot, melyekhez jól válogatta össze többi ruháját.

Jamie Chung

A 31 éves színésznő lenyűgözően festett a medencés partin viselt hófehér ruhájában, majd a fehér ingjében és csíkos rövidnadrágjában is. De Lovers + Friends-farmer shortja, Greylin-felsője és pink J Brand-dzsekije is remek szettet alkotott, amihez egy lila Cole Haan-napszemüveget választott.

Edy Ganem

A Devious Maids Valentinája megmutatta csajos és laza oldalát is, hiszen a medencés partin egy bőr shortban, fehér pólóban és egy fekete kalapban jelent meg, előtte nap viszont egy lábvillantós szoknyában, valamint fekete haspólóban volt látható.

Kellan Lutz

A sármos színész biztosan magára vonzotta a hölgyek figyelmét, hiszen igazán feszülős pólóban és trikóban is megmutatta izmait, de miközben kalapjait és sapkáit folyamatosan váltogatta, addig táskájához mindig hű maradt.

Camilla Belle

Camilla elsősorban a kényelmet tartotta szem előtt, így MINKPINK-rövidnadrágban és egy egyszerű fehér topban, valamint egy napszemüveges oroszlánnal díszített Lauren Moshi-felsőben és ismét egy shortban élvezte a jó időt és a zenét.

Alessandra Ambrosio

A szupermodell sem okozott csalódást, hiszen mindhárom napra tartogatott valami meglepetést öltözékét illetően és nem mellékesen gyönyörűen festett mindegyik összeállításában.

Emma Roberts

A fiatal színésznő is a lazább vonalat képviselte és bár minden nap valami másban mutatkozott, kedvenc Kate Spade Saturday-tornacipőjétől nem volt hajlandó megválni semmi pénzért sem.

Dianna Agron

A Glee sztárja viszont hozta igazi csajos formáját és ruhái terén csak Mara Hoffmannak szavazott bizalmat, de látszólag Soludos-cipője is igazán a szívéhez nőtt.

Kendall és Kylie Jenner

A Jenner-tesók is megmutatták fesztiválozós stílusukat. Kylie például Milk the Goat-topban és shortban is flangált, amihez Goldbarr-nyakláncot vett fel, Kendall pedig kötött Somedays Lovin’-kardigánjával hódított.

Katy Perry

A jelenleg zöld hajkoronával nyomuló énekesnő igazán változatos szerelésekben mutatkozott, a legtöbbek figyelmét azonban kékszínű For Love & Lemons-topja és szoknyája keltette fel, amihez mi viszont nem egy ilyen lépőt húztunk volna fel.

Beyoncé

Az énekesnőt nem kapták lencsevégre a fotósok, mivel főként a backstage-ben múlatta az időt, azonban kárpótolta rajongóit saját fotóival, amiket közösségi profiljaira töltött fel. Április 12-én pedig, amikor húga lépett fel, az egyik dalnál fogta magát és felment a színpadra, hogy Solange mellett táncoljon mesés ruhájában.

Hilary Duff

Bár házassága véget ért, a színésznő nem búslakodott otthon, hanem barátnőjével karöltve kilátogatott a Coachellára, ahol egyébként még jelenlegi férjével, Mike Comrie-val is összetalálkoztak. Hilary két nap is jelen volt, de kalapját és tollas nyakláncát egyik napon sem hagyta otthon.

Aaron Paul

A színész feleségével vett részt a fesztiválon és természetesen jókedvét sem hagyta otthon, mivel a legtöbbször éppen bohóckodás közben kapták lencsevégre, ráadásul egy pár fotójába is beletrollkodtak Kellan Lutz-cal. Azonban a múlt hétvégén viselt ruhái mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen prímán festett, egyedül a medencés bulin viselt rövidnadrágján akadt meg a szemünk.


Ke$ha

Katy Perry mellett a rehabról nemrég kijött énekesnő is zöldre festette haját és barátaival kilátogatott a fesztiválra, de Beyoncéhoz hasonlóan ő is csak a backstage-ben töltötte idejét, ahol csajosabb oldalát is megmutatta, de természetesen vadabb énjét sem hagyta otthon, amit csupa fekete szerkójával be is bizonyított.

Jared Leto

A 30 Seconds to Mars frontembere is nem kis feltűnést okozott április 11-én és 12-én, hiszen míg egyik napon pálmafás ingjével, addig a másikon már zebramintás nadrágjával vonzotta magára a tekinteteket.

Julianne Hough

A 25 éves színésznő a medencés bulira egy Zadig & Voltaire-rövidnadrágban érkezett, hozzá egy rózsaszín felsővel és Rebecca Minkoff by Shane Baum-napszemüvegben, valamint kalapban. Másnap pedig egy Lovers and Friends farmer ingben és Etro-shortban tett jelenést, de egy csajosabb szerelésben is lencsevégre kapták.

Evan Peters, Chord Overstreet, Paul Wesley, Austin Butler

Az American Horror Story sztárja egy jópofa pólóban és egy Levi’s-rövidnadrágban jelent meg barátnőjével, Emma Robertsel a Lacoste partiján, a Glee Sam Evanse pedig egy csíkos trikóban és szintén egy rövidnadrágban.

A Vámpírnaplók sármos vérszívója hozta szokásos egyszerűségét és a rajongók nagy bánatára nem került le róla a póló a medencés bulin sem. Vele szemben azonban Vanessa Hudgens barátja jóval bevállalósabb volt ezzel a mintás nadrággal, amihez egyszerű fehér inget választott és egy barna kalapot.

Ashley Benson, Brittany Snow, Claire Holt, Fergie

A csinos kis hazudozó teljes feketébe borult és igazán dögösen festett, míg Brittany lazább és bájosabb összeállításban pompázott. A The Originals Rebeccája szintén a fekete mellett tette le a voksát, de fehér shortjával szerencsére megtörte az egyhangúságot. A 39 éves énekesnő pedig egy Levi’s-farmer shortban, szürke felsőben, fehér mellényben és napszemüvegben, valamint kalapban bulizott egyet barátnőivel.

Holland Roden, Gigi Hadid, Jena Malone, Cara Delevingne

A Teen Wolf sztárja is inkább az egyszerűség és a kényelmesség híve, így egy szimpla kék-fehér pólót és korallszínű rövidnadrágot húzott fel, Gigi azonban már sokkal bevállalósabb szerelésben jelent meg a Lacoste partiján.

Az Éhezők viadala Johannája egy iskolás lány benyomását keltette zöld-fekete kockás szoknyájával és világos kék ingjével, Hollandhez hasonlóan pedig Cara is inkább a kényelmességet tartotta szem előtt, ezért mintás pólójához egy egyszerű shortot húzott.

Katharine McPhee, Jessica Lowndes, Lea Michele, Kate Bosworth

A 30 éves színésznő és a 90210 sztárja is mintás maxi szoknyát vett fel, amihez egyszerű topot választottak, ám míg Katharine rövidebb, addig Jessica egy földig érő Planet Blue-darab mellett döntött.

A Glee Rachelje igazi Barbie-s szettben érkezett a medencés bulira, hiszen fehér-rózsaszín csíkos ruhájához ezüst magassarkút és pink napszemüveget választott, Kate pedig tetőtől talpig Carvenbe öltözött, egyedül táskája származik a Giles & Brothertől.

Sarah Hyland, Shenae Grimes, Selena Gomez

A 24 éves színésznő és a 90210 Annie-je is rövidnadrágban tett jelenést, azonban míg Shenae bevállalósabb volt felsőjét illetően, addig Sarah már jobban felöltözött.

Selena pedig nem hagyott túl sokat a férfiak fantáziájára, ugyanis virágmintás áttetsző ruhája alatt mindössze egy fekete melltartót és egy fehér rövidnadrágot viselt, amihez fekete bakancsot és az elmaradhatatlan kalap-napszemüveg párost kombinálta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek