Starity

11 illat, ami csodákat tesz velünk

2014. április 29. 23:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tudtad, hogy egyes illatok kifejezetten pozitív irányba lendíthetik gondolkodásunkat?

hirdetés
11 illat, ami csodákat tesz velünk

A legtöbb ember számára egy illat nemcsupán illat, hanem emlék. Amikor az utcán sétálva csokis sütit érzünk, eszünkbe juthatnak a közös sütések a szülőkkel. Amikor egy meleg fuvallat friss virágok illatát szállítja, egy kellemes nyári este képe tárulhat elénk. Mint kiderült, nem véletlenül kezdünk el nosztalgiázni, ha a fahéjas sütiről, teáról a karácsony felé terelődnek gondolataink – emögött tudomány áll.

Az orrunk összeköttetésben áll agyunk érzelmi központjával, egyetlen szimattal beindulhatnak az emlékáradatok, és az ízleléssel, tapintással ellentétben az illatok közvetlenül korrelálnak a múltbéli tapasztalatokkal, élményekkel, így ne csodálkozzunk, ha az eső vagy az uszoda illata feleleveníti az emlékeinket.

A múltat idéző képességek mellett az illatok képesek lenyűgöző dolgokat tenni a testünkkel és lelkünkkel: stresszlevezető, fájdalomcsökkentő hatásuk már régóta ismert, sőt, egyes aromák kifejezetten pozitív irányba lendíthetik gondolkodásunkat. Íme, 11 illat, ami előnyünkre válik:

A levendula elaltat

Ha nehezen megy a kikapcsolódás, relaxáció, a levendula a barátod, mely szinte azonnal megnyugtatja a testet és lelket. Az inszomniában szenvedő tanulók körében a legnépszerűbb, egy kutatás kimutatta, hogy a középiskolákban és főiskolákban levendulát tartó nők 42%-ánál az alvási problémák csaknem megszűntek.

A fahéj élesíti az elmét

Az egyik legmeghittebb illat, ráadásul az agyi aktivitást is fokozza. A Wheeling Jesuit Egyetem kutatói arra jöttek rá, hogy akik a közelében szippantottak egyet-kettőt a levegőből, azok kognitív funkciói mint egyfajta vizuális motor beindultak.

A fenyő enyhíti a stresszt

Több indoka is van annak, miért mosolyodunk el a tömény fenyőillattól: csökkenti a szorongást, ellazítja az embert – legalábbis egy japán tanulmány szerint, amely résztvevői, amint tettek egy kört egy fenyőerdőben, sokkal nyugodtabbak lettek, sőt, a szorongással küzdők az átlagnál magasabb endorfint termelnek egy fenyőillattal körbefuttatott szobában relaxációs gyakorlatok után.

A frissen nyírt fű jókedvet varázsol

Azt hiszed, ha a szomszédok heti ötször, napi háromszor füvet nyírnak, irritáló? Gondold újra: a frissen nyírt fű illata boldogabbá tesz – persze ha megszűnik a gépek éktelen, két órája tartó zúgása. Kutatók kimutatták, hogy az illata nemcsak nyugodtabbá, de vidámabbá is tesz. Még parfümöt is készítettek a neurobiológusok, amely segítségével egy nehéz nap után kikapcsolhatunk.

A citromillat energiával tölt fel

Felejtsd el a reggeli csésze kávét! A citrom és narancs nemcsak egészségesek, C-vitaminban gazdagok, de néhány szimat, és feltöltődsz energiával, és növeli az éberséget is.

A vanília jókedvűvé tesz

Az ISOT/JASTS 2004-ben publikált tanulmánya kimondja, hogy akár egyetlen szippantás serkentően hat, jókedvűbb és nyugodtabb tőle az ember, a fásult, valami által irritált résztvevők másodpercekre megfeledkeztek gondjaikról.

A tök afrodiziákumként is szolgál

A pasik bolondulnának a női tökparfümért – ezt mondja legalábbis egy kutatási alapítvány tanulmánya: a vizsgált férfiak 40 százalékát nemileg serkentette a tök levendulával kevert illata.

A borsmenta segíti a koncentrációt

Amellett, hogy kellemes leheletet biztosít, az agyadnak is szívességet tesz. A Wheeling Jesuit Egyetem tanulmánya szerint a borsmenta illata növeli a motivációt és a teljesítményt – diákokon is alkalmazták, mielőtt dolgozatot írtak volna.

A jázmin csökkenti a levertséget

Nemcsak esztétikusan mutatnak, de komoly kedélyállapot-változás is elérhető velük: egy 2010-es kutatás során arra jöttek rá, hogy nemcsak éberebbek leszünk tőle, de elűzi a negatív gondolatokat. A pszichológusok előszeretettel csepegtetik körbe a rendelőjüket jázminból készült olajjal, hogy pácienseik kellemesebben érezzék magukat beszélgetés közben.

Az alma enyhíti a migrént

„Napi egy alma az orvost távoltartja” – a szólás valóban igaz, különösen, ha a fejfájás kerül akaratlanul is terítékre. 2008-ban kiderítették, hogy akik almát szimatoltak, tüneteik és fájdalmaik észrevehetően csökkentek, a migrének időtartama pedig mérsékelten csökkent. Egy korábbi tanulmány azt is kimondja, hogy a zöldalma illata jótékonyan hat a stresszes pillanatokban.

Az olívaolaj csökkenti az étvágyat

Mindannyian hallottuk már, miért egészségesebb extraszűz olívaolajjal főzni-sütni, mint sima napraforgóolajjal, hiszen csökkenti a sztrók esélyét, ráadásul szívbarát. Német kutatók rájöttek, hogy a kívánósságot is elűzi, pusztán az illata!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek