Beyoncé és Jay-Z közös turnéra készül
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Beyoncé és Jay-Z szerelme évek óta tart. Számos közös felvételt készítettek el együtt – most egy közös turné jön.
hirdetés
Beyoncé és Jay-Z 2008. április 4-én házasodott össze New Yorkban. Mielőtt összekötötték életüket, hat évig éltek együtt párkapcsolatban. Négy év házasság után, 2012 januárjában megszületett első közös gyermekük, Blue Ivy Carter, akit a páros nagy szeretetben nevelget.
Kapcsolatuk irigylésre méltó, hiszen botránymentes, és közös fellépéseik és fotóik alapján szerelmük a kezdetek óta is lángol. Ezt a hatalmas szerelmet mivel mással is köthetnék össze, mint munkájukkal: az énekesnő és a rapper közös turnéra indul idén nyáron!
A hírt Beyoncé osztotta meg rajongóival Facebook-oldalán körülbelül egy órával ezelőtt. A turné az On The Run nevet kapta, egy közös daluk után. Az énekesnő hivatalos oldalán már a turnéállomásokat is megtekinthetjük, azonban milliók szomorkodnak, hiszen a páros egyelőre csak amerikai állomásokra látogat el. Az első koncert időpontja: június 25-e.

A közös turné plakátja
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Új életet kezdett, és azóta jól van.
Felbolydult New York városa.













