Dalpremier: Danics Dóra - Most vagy soha
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megjelent a 2013-as X-Faktor győztesének debütáló dala, melyet ő maga írt.
hirdetés
Megjelent Danics Dórának az első debütáló dala, mely a Most vagy soha címet kapta, és tükrözi az énekesnő merészebb stílusát. Dóra a Blikknek adott interjújában kifejtette, hogy nagyon csodálatos érzés számára az elkészült dal, és azt is megosztotta, hogy ő és egy régi barátja írta a számot, amelyben az énekesnő saját érzelmeit mutatja be.
A dal megvehető már az iTuneson, és Dóra bemutatkozó albumán fog helyet kapni, melyről ez az első, amit közzétettek.
Könnyen lehet, hogy a Most vagy sohából is sláger lesz, hiszen a két évvel ezelőtti nyertes, Kocsis Tibor első száma, a Lásd a csodát is igen nagy népszerűségnek örvendett hazánkban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Majdnem 10 év van a főszereplők között.
A könyvek kedvelői meglepődhetnek. Figyelem a cikk spoliert tartalmazhat!
Nem igazán sikerült a szervezés.
Tényleg ennyire összeugrottak?
Sorra érkeznek a gyomorforgató sztorik.
Nem gondolta volna, hogy mit tud!
Egy meglepő ok került napvilágra.
Vigyázat a cikk spoilert tartalmaz!
A színésszel 2010-ben váltak el.
Outfitek a vörös szőnyegről.











