Starity

Új Marvel-sorozat készül Carter ügynökkel

2014. május 09. 13:01   |   Szerző: mse90

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ABC az Agents of S.H.I.E.L.D. második évadának berendelése mellett tette meg a bejelentést, miszerint elkészülhet az Amerika kapitányból megismert Peggy Carter ügynökről szóló új sorozat.

hirdetés
Új Marvel-sorozat készül Carter ügynökkel

A 40-es években játszódó sorozat ötlete még tavaly szeptemberben merült fel, miután a Vasember 3 DVD-jén helyet kapott egy Agent Carter című kiegészítő, amely nem sokkal az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló történései után játszódik.

A kisfilmben értelemszerűen Peggy mindennapjait követjük nyomon, valamint végigkísérjük egy bevetésen, amelyet követően felkérik, hogy az újonnan alakuló S.H.I.E.L.D. ügynökség egyik vezetője legyen.

Nem ez volt persze a legutóbbi alkalom, hogy Peggy ügynökről hallhattunk, a karakter ugyanis felbukkant a legutóbbi Amerika kapitány-filmben, A tél katonájában is, mind a múltbeli történetek alapján, mind pedig idősődő asszonyként a jelenben.

A korai tervek szerint a sorozat első évada 13 részes lenne, és egyetlen egy ügyre koncentrálna 1946 körül. A karaktert, akárcsak a filmekben és a kisfilmben, ismét Hayley Atwell formálná meg, valamint visszatérő szerepe lehet a Howard Starkot játszó Dominic Coopernek.

Az Agent Carter a tervek szerint a 2014-es év őszi szezonjában indulna a csatornán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek