Starity

Rocksztárok évkönyvfotói

2014. május 13. 09:09   |   Szerző: guns_n_roses

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mindenki által ismert, rock n' roll jegyében élő kemény sztárok sem voltak ám mindig olyanok, mint amilyennek megismerhettük őket. Nézzük, hogyan változtak meg iskolás koruk óta kedvenceink!

hirdetés
Rocksztárok évkönyvfotói

Steven Tyler

Az Aerosmith legendás frontembere ugyan hasonlít önmagára, de természetesen változott középiskolás évei óta. Az első képen látható jól öltözött, fésült hajú, nyakkendős úriemberből aztán világhírű rocksztár lett.

Marilyn Manson

Mondhatni, egy kicsit megváltozott az extravagáns énekes is... Lám, miből lesz a cserebogár!

Tommy Lee

Megállapíthatjuk, a Mötley Crüe dobosa nem változott sokat középiskolás évei óta: külseje férfiasabb lett, de hajától nem volt hajlandó megválni.

Kurt Cobain

A Nirvana egykori frontembere, aki mára a grunge legendájává vált, felnőttkorára sem veszítette el főbb vonásait.

Jon Bon Jovi

A Bon Jovi énekese is sokat változott iskolás kora óta. Ki gondolta volna, hogy az első képen a kis Jon Bon Jovi látható?

Alice Cooper

Alice Cooper fő vonásai is megmaradtak, habár igen sokat változott az évkönyvfotózás óta: főként hajára és a sminkre gondolunk.

Axl Rose

A Guns N' Roses frontembere biztosan nem gondolta volna iskolás korában, hogy később a rocktörténelem egyik legnagyobb legendájává válik.

James Hetfield

A Metallica gitárosa szintén nem úgy néz ki az első képen, mint egy vérbeli rocker – és lám, mégis híres rocksztár lett belőle. Ő sem változott sokat külsőre: ugyanaz a mosoly, ugyanazok az arcvonások, csak hosszú hajától vált meg.

Vince Neil

A Mötley Crüe frontembere nem igazán hasonlít középiskolás énjére, viszont ha együtt nézzük a két képet, sok megmaradt vonás felfedezhető és haja sem kihagyandó.

Dave Mustaine

A Megadeth frontembere sem ment át túl sok változáson; leszámítva jellegzetessé vált, hosszú haját.

Izzy Stradlin

A Guns N' Roses egykori ritmusgitárosa sem változott többet iskolás kora óta; a kiskori képen is teljesen felismerhető.

Eddie Van Halen

A Van Halen híres gitárosa is megtartotta vonásait, a csokornyakkendőn kívül pedig mondhatni, hogy szinte semmit sem változott.

Paul Stanley

A Kiss gitárosa viszont már annál többet változott: a szájtartásán, és a szemén kívül nem igazán hasonlít pufi, iskolás énjére.

Slash

A Guns N' Roses egykori gitárosa nem változott sokat, viszont iskolás évei után védjegyévé vált hosszú, bongyor hajával és kalapjával a világ egyik legnagyobb gitárhőse lett.

Jim Morrison

Az első képet nézve sem gondolta volna senki, hogy ez a fiú egyszer a világ legnagyobb legendái közé fog tartozni – pedig így lett.

Joan Jett

Hogy női rocksztárokat is említsünk, az igen sikeres pályát befutott Joan Jett is sokat változott, de az első képről is pontosan felismerhető, mindössze kevesebb smink van rajta és más a frizurája.

Jimmy Page

Igaz, a fiatalkori képe kicsit elmosódott, de így is látszik, hogy a Led Zeppelin legendássá vált gitárosának vonásai jóformán semmit nem változtak az évek alatt.

Mick Jagger

A mindenki által ismert Rolling Stones frontembere még a jóval fiatalabb, kisiskolás énjére is egészen hajaz, de az arckifejezéséről és füleiről tökéletesen fel lehet ismerni.

Janis Joplin

A rock kezdeteit mindenképp meghatározó, és sajnos nagyon rövid életű énekesnő sem változott igazán középiskolás kora után: ugyanazt az arcot és mosolyt látjuk mindkét képen.

Jimi Hendrix

A mára igazi ikonnak számító gitárhős keveset változott felnőtt korára – az a kevés is az életstílusának tudható be, ugyanis a második képen is még húszas évei közepén járt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek