Starity

Kulisszák mögött az MDC-vel - interjú

2014. május 18. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tegnapi nap folyamán debütált az X-Faktorban megismert trió első önálló szerzeménye, a Szabadulj el és a hozzá készített videoklip. A debütálás kapcsán a csapat frontemberével, Bátori Miklóssal beszélgettünk.

hirdetés
Kulisszák mögött az MDC-vel - interjú

- Tegnap debütált első önálló dalotok, a Szabadulj el. Mit tudhatunk a szerzeményről? Ki rendezte a kisfilmet?

- Jimy J. Holywood rendezte, ő korábban Hiennek, az Idiot Side-nak és az Anti Fitness Clubnak is készített klipeket. A gitárosunk, Boti már korábban dolgozott vele és mondta, hogy nagyon érti a dolgát, ezért megkerestük őt és megmutattuk neki a Te se vagy más című dalunkat, amihez klipet szerettünk volna készíteni. Az ő tanácsára megmutattuk neki a félkész demó-anyagot, ami megtetszett neki és megbeszéltük, hogy ehhez forgatunk kisfilmet. Hozzá kell tenni hogy ezt is – akárcsak az előző dalunk szövegét – Molnár Tomi, az AFC frontembere írta.

- Mint említetted, Molnár Tomi írta a szöveget. Ettől függetlenül, mit jelent számotokra a mondanivalója?

- A dalszöveg az új utak felé navigál minket, hogy a múltat hagyjuk a hátunk mögött és mindig előre nézzünk.

- Mit tudhatunk a videó koncepciójáról? Ki álmodta meg az ötletet?

- Image-klipet szerettünk volna egy kis történettel fűszerezve. Jimy álmodta meg a történetet, ami olyan fiatalokról szól, akik éjszaka maszkban, kendővel az arcukon futnak a városban és valamit csinálnak, ami a klip végén derül majd ki. (nevet) Az egyik kiemelt szereplő én vagyok, a másik pedig Lukács Réka. Ő azért különleges, mivel a Miss World Hungary szépségversenyen bejutott a legjobb 24 közé.

- Mesélj kicsit a helyszínekről! Hol forgattatok?

- Elsősorban Budapest belvárosában zajlott a forgatás, a zenélős és a legvégső jelenteket pedig a Citadella legmagasabb pontján vettük fel. Érdekesség hogy államosították a Citadellát és mi voltunk az utolsók, akik ott forgattak. Ez azért is jelentős, mert az ottani felvételekhez oktokoptert használtunk, ami azért egyedülálló mert tudtunkkal még senki nem forgatott ilyen klipet Magyarországon. Megpróbáltunk egy olyan történetet összehozni, ami filmszerű kicsit és akár lehet folytatása is...

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek