Starity

Legsikeresebb videoklipek: Lacuna Coil

2014. május 24. 14:02   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk következő részében az olasz származású Lacuna Coil együttes öt legnézettebb kisfilmjét mutatjuk be.

hirdetés
Legsikeresebb videoklipek: Lacuna Coil

Enjoy the Silenc (Karmacode – 2006)

A dal az együttes negyedik albumáról való, valamint kislemezként is megjelent ugyanebben az évben. Az eredeti szerző a Depeche Mode együttes, akiknek ez a legismertebb daluk, hiszen több száz feldolgozás készült már belőle.

A klipben az együttes egy sötét helyen zenél, eközben pedig Portlandet láthatjuk, jobban mondva azt, hogy ott milyen az élet a különböző épületek és az öböl bemutatásával.

A kisfilmet több mint 8 milliószor tekintették meg, ebből 27.337 személynek tetszett, 1.351-nek pedig nem.

Closer (Karmacode – 2006)

A dal szintén az együttes negyedik korongjáról származik, a klip különlegessége pedig az, hogy egy napon debütált az Enjoy The Silenceszel.

A kisfilmben Cristina Scabbiát láthatjuk autókázni, valamint az együttes többi tagja is felbukkan más-más helyeken. A banda férfi tagjai különbféle helyekről vesznek elő ásókat és csákányokat, majd ásni kezdenek, a végén pedig átöltöznek és összeáll a Lacuna Coil csapata.

hirdetés

Ez a kisfilm 7 milliós megtekintésben részesült, amelyből 16.207 embernek tetszett, 824-nek pedig nem.

Heaven's A Lie (Comalies – 2002)

A dal az együttes harmadik albumán kapott helyet, illetve ez az első kislemezük is egyben. A klipnek két változata is készült, amelyből a második lett a legsikeresebb.

Az első verzió tulajdonképpen egy backstage-videó volt, amelyet a Woodhouse stúdióban vettek fel. A második klipben pedig az együttest láthatjuk, ahogyan előadják a dalt először egy kastélyszerű helyen, majd egy lépcsőházban.

Ez a kisfilm több mint hétmilliós nézettséggel rendelkezik, amlyeből 20.707 személynek bejött, 742-nek pedig nem igazán.

Spellbound (Shallow Life – 2009)

A dal az együttes ötödik lemezén kapott helyet, illetve kislemezként is megjelent.

A kisfilmet Roberto Cinardi rendezte és a milánói Dolce & Gabbana Goldban forgatták le, de van egy másik változata is – bár az együttes számára mégis ez a változat hozta meg a sikert, ugyanis a kisfilm hazájukban, Olaszországban elnyerte 2009-ben a Legjobb vágásért járó díjat.

A kisfilm közel 7 milliós megtekintésben részesült eddig, ebből pedig 29.969 személynek elnyerte a tetszését, 660-nak pedig kicsit sem.

Trip The Darkness (Dark Adrenaline – 2012)

Az utolsó Lacuna Coil-kisfilmünk az együttes hatodik albumán kapott helyet, illetve kislemezként is debütált.

A kisfilmet Ben Thornley és Paul Burrows rendezte, valamint ezt is Milánóban forgatták le. A klipben az együttest láthatjuk, akik tulajdonképpen egy fekete és egy fehér témájú világot tárnak a szemünk elé.

Ez a kisfilm 6 milliós nézettséggel rendelkezik, melyből 49.498 személy tetszését elnyerte, viszont 986 úgy gondolta, hogy lehetett volna jobb is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek