Starity

Bemutatta új albumának borítóját Slash és csapata

2014. május 27. 17:05   |   Szerző: ZitaTwilight

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Utoljára 2012-ben jelent meg albuma a rockzenészekből álló csapatnak, ami akkor az Apocalyptic Love nevet viselte, és kitörő lelkesedést kapott az azt követő turnéval együtt.

hirdetés
Bemutatta új albumának borítóját Slash és csapata

Slash számtalan helyen tevékenykedett a Guns N' Roses óta, jelenlegi csapatával a második album kiadására készülnek. A lemez munkálatairól való beszámolást már hónapokkal elkezdték, tudósították a rajongókat a munka folyamatairól, számtalanszor beszéltek a lemezről és annak súlyosságáról.

A mai napon fény derült az album dallistájára és a kissé szokatlan borító kinézetére is, illetve turnédátumokat és kislemez kiadását is bejelentették. A korong címe World On Fire lett, ami jellemzi a banda elmúlt két évét és a sikeres berobbanásukat a köztudatba. Tizenhét dalt rögzítettek a követhetetlen időbeosztásokkal teli stúdiózás közben.

A dalok a következő címeket viselik, amelyek közt bónuszdalok is lehetnek:

1. World on Fire
2. Shadow Life
3. Automatic Overdrive
4. Wicked Stone
5. 30 Years to Life
6. Bent to Fly
7. Stone Blind
8. Too Far Gone
9. Beneath the Savage Sun
10. Withered Delilah
11. Battleground
12. Dirty Girl
13. Iris of the Storm
14. Avalon
15. The Dissident
16. Safari Inn
17. The Unhol

hirdetés

Slash úgy nyilatkozott a Kerrang! magazinnak, miszerint a lemez „k*rva jó lett”. Elmondása szerint ez az eddigi legjobb albuma, amely ízig-vérig rock n' roll, illetve a csapat ebben az időszakban rázódott össze igazán, csodálatos összhang van a zenekar tagjai között. Slash a nyarat közös turnén tölti az Aerosmithszel, Myles az Alter Bridge-dzsel járja az országokat (Budapesten júniusban is fellépnek), szeptember után pedig a World On Fire-ral koncerteznek majd többek között Franciaországban, Angliában, illetve a hozzánk közel eső Bécsben is. A jegyek május 30-ától vásárolhatóak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek