Starity

Klippremier: Sativus — Az esték után

2014. május 28. 16:04   |   Szerző: rathmate

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új klippel jelentkezett a Sativus nevű rapcsapat – nem is akármilyennel: a kisfilm visszafelé játszódik.

hirdetés
Klippremier: Sativus — Az esték után

A Sativus két tehetséges fiatalból álló csapat. 2002 végén alakultak, már akkor is Sativus néven, viszont még négy taggal. 2005-től két tagra szűkült a csapat, Piszkos, aki az alapokról gondoskodik és Curta, aki a szövegről.

A srácok 2007-ben vásárolták meg eslő studiómikrofonjukat, innentől kezdve gyakrabban dolgoztak dalokon, de elmondásuk szerint, mire összegyűlt egy lemeznyi anyag, rájöttek, hogy ennél ők többre is képesek. 2011-ben saját stúdiót hoztak létre, egy évre rá, szeptember 23-án pedig elkérkezettnek látták az időt arra, hogy kiadják első önálló lemezüket, amely a START címet kapta.

Azóta fellépéseik sűrüsödtek, új dalokat, klipeket tesznek fel a YouTube-csatornájukra, a hallgatóik legnagyobb örömére. Nemrég új klippel jelentkeztek, amelynek címe: Az esték után. Egyik különlegessége, hogy visszafelé játszódik.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek