Starity

10 előadó, aki playback nélkül is színpadot robbant

2014. május 30. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk első részében összeszedtünk tíz olyan előadót, akik segítség nélkül is megállják helyüket a színpadon.

hirdetés
10 előadó, aki playback nélkül is színpadot robbant

Napjainkban futószalagról pattognak le a zeneipar tömeggyártott sztárjai, akik a kézbe kapott dalszövegek és színpadi playbackek ellenére is szeretnek igazi előadókként gondolni magukra. A Buzzfeed nemrég összeállított egy listát napjaink szakmabelijeiről, kiknek véleményük szerint nem lenne szükségük playbackre, ám felsoroltjaik közt mégis akadnak, akik előszeretettel élnek vele. Cikksorozatunk első részében összeszedtünk tíz olyan zenészt és szólóénekest, akik önerőből törtek csúcsra, fellépéseik közben pedig büszkén bevállalják az esetleges hamis hangokat, hogy rajongóikban mégse a cédéhallgatás, hanem az igazi koncertélmény emléke maradjon meg.

Anastacia

Az egyedi hanggal rendelkező Anastacia 45 évesen is fiatalkorát éli, és köszöni szépen, annak ellenére is kirobbanó formában van, hogy sajnos két mellrákon és egy dupla masztektómián már túl van. Karrierjét 1983-ban kezdte, akkor táncosként, énekesnőként pedig hét évvel később, 1990-ben mutatkozott be.

hirdetés

2012-es feldolgozásalbuma után idén tért vissza legújabb lemezével, mely találóan a Resurrection, azaz Feltámadás címet kapta. Több évtizedes pályafutása során talán az I'm Outta Love vált egyik legsikeresebb dalává, melyet színpadon való mókázás közben is bármikor elő tud adni... hamis hangok nélkül!

Nirvana

Bár az aberdeeni együttes karrierje nem volt hosszú életű, olyan örökséget hagytak a világra, melyet mindenki elismer. Kurt Cobain, a 27 évesen elhunyt frontember többször panaszkodott gyomor- és gerincfájdalmakra, mivel az éneklés és a gitár tartása igen megerőltették testét, olyannyira, hogy drogokkal próbálta feledtetni kínjait.

Bár a videón a Nirvana csak egy „lájtosabb” előadása látható, szeretett rajongóik minden bizonnyal a mai napig szívesen emlékeznek vissza azokra a 90-es évekre, mikor ilyen, ehhez hasonló és még ennél is jobb koncertekben lehetett részük.

Christina Aguilera

Az interneten rengeteg videó található, melyek próbálják beállítani, hogy a generációnk hangjaként számon tartott Xtinának is szüksége van playbackre, ám ez nem így van. 2004-es Stripped turnéján (is) bizonyította, hogy a legnehezebb hangok akadálymentes kiéneklése közben is fel tudja szántani a színpadot, és nem akárhogyan! Nézzük csak meg a Fightert:

Skillet

A 90-es évek közepén megalakult, ma már fiúkból és lányokból álló keresztény rockot játszó együttes nyolc albumot tudhat a háta mögött. Legutóbbit, a Rise-t tavaly, míg az egyik legsikeresebbet, a Comatose-t 2006-ban dobták piacra.

A címadó dal a zenekar legsikeresebb slágerei közé tartozik, ennél fogva pedig rajongóik mindig torkuk szakadtából éneklik, ha felkerül a setlistre. Pont így:

Michael Jackson

MJ totálisan elfelejtette a Dirty Diana szövegét a produkció elején, ezért halandzsázva énekelt, ám a közönség mégis őrjöngött. A popkirály neve, dalai és táncmozdulatai valószínűleg örökre a köztudatban maradnak. Legújabb posztumusz albuma e hónap 13-án jelent meg, egy nappal egyik kislemezének klippremiere előtt.

The Pretty Reckless

Az együttes énekesnőjét 2007 és 2012 közt hallhattuk pusmogni a tévében, ugyanis népszerű szereplője volt A pletykafészek című sorozatnak. Igaz, már előtte is, egészen gyermekkora óta láthattuk őt színésznőként, a legnagyobb áttörést talán zenei karrierjével érte el.

A The Pretty Reckless-szel két EP mellett két stúdióalbumot is bemutattak már a nagyérdeműnek. Legutóbbi, a Going to Hell idén márciusban jelent meg.

Beyoncé

Bár Beyo az amerikai himnuszt egyszer playbackről tolta, mely kisebb botrány is kavart annak idején, később bebizonyította, hogy semmi szüksége nincs rá, nélküle is bármikor elő tudja adni a nemzet dalát. A tavalyi Super Bowl-os fellépése alatt – mely közben újra összeállt a Destiny's Child – mindenkit lenyűgözött.

Fall Out Boy

A 2001-ben megalakult pop-punk együttes nem véletlenül nyerte el többször is a Legjobb előadó élőben kategória díjait különböző átadókon, és idén sem véletlenül jelölték őket. Négy év kihagyás után tavaly tértek vissza, és akkor az angol Reading Fesztiválon is felléptek. A közel egyórás show alatt a fiúk legnagyobb örömére nemcsak a több ezres közönség táncolt, de félmeztelen lányok tucatjai is csápoltak nekik.

Janis Joplin

„Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!” – mondta Janis, aki csatlakozott a 27 évesen elhunyt hírességek elit klubjához. 1970-ben, Los Angeles-i otthonában érte a halál, melynek oka kábítószer-túladagolás volt, és bár hamvait végakaratához híven a tengerbe szórták, 2000 dollárnyi összvagyonát pedig barátai elitták egy bulin, neve máig fent maradt mint a blues legnagyobb fehér énekesnője. Janis 1995-ben helyet kapott a Rock and Roll Hall of Fame-ben.

You Me At Six

A You Me At Six egy 2004-ben megalakult brit pop-rock csapat, mely első lemezének 2008-as kiadása óta folyamatosan tör a csúcsra. Josh Franceschi, az egyébként politológiát tanult frontember a show-k alatt nemcsak éneklésével, de különös tánctudásával is lehengerli fandomját. Így tette ezt pár napja is Európa legnagyobb ingyenes zenei fesztiválján, a Big Weekenden. Az együttes idén fellép a VOLT-on.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek