A hét legnépszerűbb celebfotói
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sztárok ezen a héten is selfie-k és érdeksebbnél érdekesebb fotók tömkelegével lepték el a közösségi oldalakat, mi pedig ezek közül válogattuk össze most is a legjobbakat!


Tóparton jógázott Nina Dobrev
A Vámpírnaplók főhősnője igazi jógamegszállott, azonban most a változatosság kedvéért egy tó partján végezte el gyakorlatait. „Abszolút a legjobb módja elkezdeni a napot #jóga #ébredjvelem” - írta a képhez.
*
A madárka és az unikornis esete
Véget ért Birdy amerikai turnéja, így a hét elején közel két hónap után hazautazhatott, ám nem igazán örült a búcsúnak, mivel hihetetlenül jól érezte magát, útja során viszont vigaszként egy unikornisfejet is beszerzett.
*
Ismét összeálltak a Dixon-tesók
Bár a The Walking Deadben Michael Rooker karaktere, Merle már meghalt, ez nem jelenti azt, hogy sorozatbeli bratyójával, Norman Reedusszel, akivel jó barátok lettek a forgatás során, nem ülhetnek be egyet kajálni. „Ez a csávó” – írta Norman a Facebookra feltöltött fotóhoz.
*
Claire Holt a világot járja
A szőkeség a hét elején még Párizsban élvezte jól megérdemelt vakációját, napokon belül pedig már Barcelonából jelentkezett, ahol egy tengerparti bárban iszogatta sangriáját. Jó turista lévén természetesen a helyi nevezetességeket is meglátogatta és nem feledkezik el arról sem, hogy folyamatosan ellássa rajongóit frissebbnél frissebb fotókkal.
*
*
Selfie Little Mix-módra
A brit lánybanda is rójja az utakat, a mai napon pedig Cardiffban lépnek színpadra, így néhány órával a fellépés előtt nem maradhatott el, hogy legalább egy képpel megörvendeztessék rajongóikat, melyen Perrie és Jesy pózolnak.
*
Lady Gaga és Gaga Nagyi
27-én az énekesnő koncertje után a backstage-ben fogadta 86 éves edmontoni rajongóját, Inezt, akivel hosszasan elbeszélgettek és több közös képet is készítettek.
„A 86 éves Inez 'Gaga Nagyi' Edmontonból és én. Kellemesen elbeszélgettünk a show után, micsoda inspiráló hölgy!” – fűzte a képhez Gaga.
*
Katy Perryt meglepte Adele
29-én Londonban lépett fel Katy a Prismatic turnéjának keretein belül, koncertjére pedig nem más, mint Adele is ellátogatott, akinek a backstage-ben is sikerült elcsípnie az énekesnőt, így a közös kép sem maradhatott el.
„És a második londoni show-n a Királynő megtisztelt engem a jelenlétével” – írta selfie-jükhöz Katy.
*
Taylor Swift rossz kislány volt
A 24 éves énekesnő is turnézik, egészen pontosan Kínában, ahol megmutatta igazi lázadó énjét, amikor fotót készített az öltözőben, ahol eredetileg tilos. Micsoda rosszaság!
*
Paris Hilton titanicozott
A nagysikerű film legendássá vált jelenetének imitálását nem tudják megunni az emberek, köztük az örökösnővel is, aki a héten dizájner ruhájában gondolta újra azt.
*
Vanessa Hudgens annyira örül DVD-jének, hogy mindjárt befalja
A napokban jelent meg a színésznő legutóbbi filmje DVD-n, ennek örömére pedig lőtt egy selfie-t, amin büszkén pózol vele. „Belemélyesztettem a fogamat a szerepbe, most pedig belemélyeszthetem a fogam a DVD-be. Ha még nem láttátok a #Gimme Sheltert, most megtehetitek.”
*
Miley Cyrus ruhában!
A botrányhősnőnél már az számít különleges alkalomnak, ha van rajta megfelelő mennyiségű ruha, így nemrég készített selfie-jével sokakból meglepettséget váltott ki: Oslóban pózol meleg, bundás télikabátban. Wow!
*
Így utazik az első osztályon Eva Longoria
A kényelem az első a színésznő számára, aki smink nélkül, szürke pizsamájában és párnája társaságában pihenve utazik saját kabinjában az első osztályon.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.