Megjelent a Sharknado 2 előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nemrég került fel a YouTube-ra az első rövidke trailer a tavaly nyáron megjelent film folytatásához.
hirdetés
Vigyázat, idén nyáron ismét jön a cápavihar! Legalábbis az amerikai Syfy nevezetű csatornán biztosan, ugyanis a tavaly júliusban debütált Sharknado című horror folytatását, a Sharknado 2: The Second One-t ekkor tűzik képernyőre az USA-ban.
Így hát néhány napja meg is jelent a folytatás első hivatalos előzetese, mely mindössze 20 másodperces, de tökéletesen magába foglalja a történetet és a közelgő eseményeket – amelyek ugyanígy történtek meg az első részben, de ezúttal a cápák és a vihar is sokkal nagyobbnak ígérkezik.
Az első film főszereplői, Ian Ziering és Tara Reid természetesen ezúttal is láthatóak lesznek a képernyőkőn, de mellettük szerepet kapott még a folytatásban például Vivica A Fox, Mark McGrath, Kari Wuhrer, Kelly Osbourne, Andy Dick, Billy Ray Cyrus, Judd Hirsch, Kurt Angle és Perez Hilton is.
A hírek szerint pedig már a harmadik rész is tervben van, annak ellenére, hogy az elsővel sem arattak túl nagy sikert B-kategóriás film révén, így valószínűleg a második sem fog a bevételi és eladási listák élére kerülni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











