Starity

Öt sztori, amiről lemaradhattál

2014. június 10. 20:08   |   Szerző: Lilla06

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rövidhíreinkből kiderül, ki váltott hajszínt, ki törölte Twitter-profilját és ki érettségizett le.

hirdetés
Öt sztori, amiről lemaradhattál

Naya Rivera törölte Twitter-fiókját

Nemrégiben se szó, se beszéd Naya Rivera eltűnt a Twitterről. Kiderült, hogy önszántából törölte le magát, viszont arra még nem derült fény, hogy miért, bár egy korábbi tweetjében megemlítette, hogy maradjuk hűek önmagunkhoz és emelt fővel távozzunk, ha kell, és ne hagyjuk, hogy olyat mondassanak velünk, ami nem igaz.

A Glee sztárjára mostanában rájár a rúd: szakított párjával, Big Seannel, lehet, hogy kitették a Glee stábjából is, és a Lea Michele-lel való veszekedésétől hangos a sajtó. Szegény!

*

Leérettségizett Laura Marano

Emma Watson diplomája után Laura Marano is sikeresen befejezte tanulmányait, bár egyelőre csak a gimnáziumban. A ballagáson nővére, Vanessa Marano és egy barátnője is részt vett. A Twitteren írt arról, hogy hogy érezte magát abban a percben, mikor átvehette bizonyítványát:

„Egyszerre voltam büszke, örömteli, szomorú és hálás (szóval egy érzelmi roncs). Ez a négy év az egyik legboldogabb időszak volt az életemben. Én a szó szoros értelmében meg sem tudom fogalmazni, milyen szerencsés vagyok, hogy ennyi tapasztalatot szerezhettem.„

*

Raven-Symoné szivárvány színű hajjal pózolt

A The Cheetah Girls sztárja nemsokára egyetemre megy, ahol kollégiumba fog járni. Ennek örömére kinézetében is megújult, mivel szivárvány színűre festettette a haját. A Twitteren így írt az eseményekről: „Múlt hét pénteken Los Angelesben elkezdődött az életem egy új szakasza; egyetemi tanuló lettem. Új haj, új élet.”


*

Selena Gomez büszke David Henrie-re

Sel a Twitteren fejezte ki, mennyire büszke „bátyjára„, David Henrie-re. A színész a Catch című rövidfilmben kapott szerepet, mely úgy látszik, Gomez kisasszonynak bejött: ”Nagyon büszke vagyok rád, bátyó @davidhenrie a Catch miatt. Nagyon erőteljes és szép történet. Küldöm neked a szeretetemet." Selenán kívül többek között Justin Bieber és Henrie exbarátnője, Lucy Hale is gratuláltak.

*

Nem csak Elsa fog szerepelni az Egyszer volt, hol nem voltban

Nemrégiben bejelntették, hogy a Jégvarázs világa is feltűnik a népszerű sorozatban, az Egyszer volt, hol nem voltban, a harmadik évadzáróban pedig találkoztunk Elsával is. A napokban újabb hírek láttak napvilágot, miszerint Kristoff és Anna hercegnő sem maradnak ki a megfilmesített meséből.

A történetről annyit árultak el, hogy Elsa érkezik meg először Storybrooke-ba, és a többiek követik őket, bár a szereposztásról semmit sem tudunk, Kristen Bellt érdekelné Anna szerepe.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek