Lena Katina szerint a t.A.T.u. nem tér vissza

Lena Katina a Super.ru vendége volt, ahol több között szóba jött Ivan Shapovalov és Julia Volkovéval való zátonyra futott kapcsolata, és a jövőbeli terveiről is ejtett pár mondatot.

hirdetés

– Lena, akkor ismét szólókarrierbe kezdesz, miután Julia Volkovával a t.A.T.u. újrakezdése nem éppen a tervek szerint alakult? Mondd, mit fogsz csinálni, ha visszatérsz Los Angelesbe?

– Valójában a szólókarrierem már 5 évvel ezelőtt elkezdődött. Sok dalt készítettem már el ez idő alatt, és most a szeptemberben megjelenő albumomra koncentrálok. Jelenleg Los Angelesbe tartok vissza, ahol még befejezem a közelgő albumom utómunkálatait.

– Mikor az együttesetek, a t.A.T.u. megjelent, akkor ez nemcsak az orosz közönség figyelmét keltette fel, hanem a világ minden egységének figyelmét is egyben. Milyen nemzetiségű a hallgatóid vannak jelenleg?

– Ezt nehéz szavakba foglalni, mióta a t.A.T.u. ismert lett világszerte. Rajongóink és fanklubjaink a világ minden részéről vannak, akik továbbra támogatnak azok után is, hogy Juliával szétváltunk. Természetesen vannak olyanok is, akik csak t.A.T.u-t akarják viszontlátni, de a többség képes volt elfogadni a szólókarrieremet is. Nem számít, hová megyek, mindig nagy közönség vár rám Latin-Amerikában és Észak-Amerikában is. A rajongóim írnak mindenhonnan, és kérdezik, mikor lépek fel Kanadában vagy épp Floridában... és persze nem feledkezek meg az orosz rajongóimról se.

– Mi a helyzet a japán rajongóiddal?

– Az utóbbi időben jártunk náluk, mikoris a Snickers-reklámhoz forgattunk videót. Egy csomó rajongónk a szállodánkhoz jött, kértek autogramot, és persze a közös fotózások sem maradhattak el. Elmondták, mennyire hiányzunk nekik. Szólóénekesként még nem jártam Japánban, de reménykedek benne, hogy elfogadnak engem így is.

– Lena, egykoron, még mikor a karriered kezdetén jártál, egy iskolás lány jellemét mutattad, ami meglehetősen ellentmondásos volt. Most miképpen mutatod meg magad, ha színpadra lépsz a rajongóid előtt?

– A t.A.T.u. május 31-én töltötte be a 15. születésnapját, és természetesen ez idő alatt változik az ember személyisége, felnő és tapasztalatokat szerez. Amikor elkezdtük ezt a projektet, még iskolásak voltunk – én a 11. osztályba jártam, és amikor az első turnénkon részt vettünk, már felkészültnek éreztem magam a diplomára is. Volt egy átmeneti korszakom, amikor úgy éreztem, hogy az egész világ ellen fordult. Persze ez egy tipikus életérzés a tinédzserek számára. Egy kicsit pimaszok voltunk.

– Ez nem igaz. Szerintem mindig is volt egy tapintatos, érzéki oldalatok is.

– Mert ez az én személyiségem. Alapvetően ez vagyok én. Most vagyok majdnem 30 éves, férjes asszony vagyok, és teljesen másak már az érdeklődési köreim. A munkám során saját magamat mutatom meg. Nem akarok olyan dolgokat tenni, ami számomra provokatív.

– Gondolkodtál már a gyerekvállaláson?

– Persze, nagyon is. Elsőként egy lány szeretnék, de ez attól függ, Isten mit szán nekünk. Ez nem rajtunk múlik. Anyukám második házasságából van egy lánytestvérem, és ezáltal mindig hozzá vagyok szokva, hogy valaki van körülöttem. Szeretném a gyerekeimnek azt is, hogy valakihez kötődjenek, mert ha a szülők elhagyják őket, akkor a világban egyedül maradsz – de ez így van, ha van egy fiú és egy lánytestvéred.

– Elsősorban a karriereteket határozottan a volt menedzsereteknek, Ivan Shapovalovnak köszönhetitek. A nehéz időkben is vele voltatok. Időközben megtámadta egy súlyos betegség, a rák. Milyen a kapcsolatod most Ivannal? Tartjátok még a kapcsolatot?

– Nem is olyan túl régen láttuk egymást, és hála égnek, minden rendben van vele. Nagyszerű, mert amikor beteg volt, megjelenéséből ítélve tudtam, hogy csak egyszer találkozunk, ami nagyon szomorú. Most épp kreatív dolgokkal foglalkozik, ami mellett nemrég együttműködtünk egy projekt során.

– Adott tanácsot? Esetleg hallgattál rá?

– Igen, persze. Mindig értékes tanácsokkal lát el. Amikor egy dalt rögzítettünk, belemerült egy kisajátított állapotba, amit hihetetlen módon birtokolt. Micsoda őrült energia.

– Nem várakozok tovább, hogy megkérdezzem a Julia Volkovával való konfliktusotokat. Te egy nyugodt ember vagy. Hogyan érzed az ő érzelmi hangulat változásait?

– Nem tudok beszélni Juliáról, mert más személy. Számomra egy idegen sötét-lélek. 10 évig voltunk együtt, ami alatt nagyon jól megismertük egymást. Majd egy bizonyos pillanatban eljött számunkra egy olyan idő, amikor mind a ketten más utakat akartunk. Amikor mi úgy döntöttünk, hogy ennek az időnek vége szakad, akkor ennek hiányában nem váltott ki belőlem se érzelmi, se emberi érzést. Kicsit más szemléleteim voltak a munkával kapcsolatban, mint Juliának, és neki ezek a dolgok szúrták a szemét, aminek árán különös megaláztatás és sértés ért engem.

– Ezelőtt más volt?

– Voltak idők, amikor én is kicsit más voltam.

– Elszomorít, hogy ezt történt vele? Gondolok itt a nagy ajkakra, őrült frizurákra..

– Ez az ő választása. Ezzel akarja kifejezni önmagát. Habár nem mondom, hogy helyeslem ezt a döntését. Már neki is említettem ezt többször. De egy személy az egy személy, és nem számít, milyen a szeme, az ajka, a szemöldöke vagy ő maga. A másik eset, ahogy kommunikál egy másik személlyel, ahogy dolgozik velük, ezek mind vonatkoznak ezekhez a dolgokhoz. Magam se tudom, minek nevezzem a mostani viselkedését, talán az is lehet, hogy ez egyfajta érzelmi kitörés. De a lényeg, hogy ezt nem akarom, ez nem fog továbbműködni Juliával.

– Próbáltátok már újralétesíteni a kapcsolatotokat?

– Próbáltuk, de vannak bizonyos dolgok, amiket nem tűrök el. Ez nem hasonlítható ahhoz, hogy tarts magadnak tiszteletet.

– Szomorú vagy amiatt a tény miatt, hogy már második alkalommal vettetek véget a közös munkáknak?

– Természetesen igen, de persze soha nem gondoltam volna, hogy örökké tart majd. Az életben előbb vagy utóbb minden véget ér. Mindazonáltal valamilyen fejleményekre vártam, és valóban nem gondoltam volna, hogy a kapcsolatunk majd hirtelen itt szakad félbe.

hirdetés

hirdetés