Starity

Chenoa: „A kíváncsiság tesz kaméleonná”

2014. június 11. 10:10   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Chenoa, a spanyolok egyik legkedveltebb énekesnője az El Correro számára adott egy hosszabb interjút, melyben ismét őszintén vallott munkájáról és önmagáról.

hirdetés
Chenoa: „A kíváncsiság tesz kaméleonná”

Teljes neve María Laura Corradini Falomir, népszerűbb nevén Chenoa. Nem túlzás kijelenteni, hogy magánál hordozza a profizmus zászlaját. Definiálhatjuk őt úgy, mint aki szinte szó szerint a zenéből származik, s aki személy szerint úgy tekint a muzsikára, hogy „ez egy kínálati játszma és nem pedig eladási”. Nagyon röviden és tömören tehát így foglalhatjuk össze Laura filozófiáját, aki minden kétséget kizáróan egy rendkívül sokoldalú nő, hiszen lelke ugyanúgy képes egybeforrni a rockzenével, mint a poppal, vagy éppen lírikus balladákkal. Szakmailag a maximumra törekszik és igyekszik minden körülmények között jó munkát végezni.

Valószínűleg ez a fajta szakmai alázat és maximalizmus az, ami őt és nevét naggyá tette nemcsak Spanyolországban, de Latin-Amerikában és néhány európai országban is. Ha színpadra lép, sosem játszik, mindig magát adja, azt sem szégyelli, ha kicsordulnak a könnyei. Ahogy korábban már többször is mondta: ő is csak emberből van. Nem olyan régen Chenoa részt vett a Béke akkordjai című koncertrendezvényen, ahol többek között John Lennon előtt is tisztelgett azáltal, hogy elénekelt tőle egy-két dalt. A program egyébként jótékonysági volt, civil szervezetek kezdeményezése, mint például az Orvosok Határok Nélkül.

hirdetés

– Miután 2002-ben elhagyta az Operación Triunfo színpadát és ismert lett, gondolta már, hogy megkövetelhető a „dupla fizettség”? Vannak bizonyos előítéletek, amiket le kell küzdenie?

– Nem hiszem. Úgy gondolom, mindig is ment ezeknek a dolgoknak a kezelése. Van egy csodálatos filozófiám, ami arra kényszerít, hogy soha, semmilyen körülmények között ne vegyek semmit biztosra. Ez egy kis idegeskedéssel jár, ami akaratlanul is megmozdul bennem olykor-olykor. De mindennek két oldala van. Nagyon hálás vagyok a közönségnek, és büszke vagyok rá, hogy honnan jöttem és hová jutottam. 10 éven keresztül énekeltem azelőtt, hogy felfedeztek volna a húszas éveim közepén. Előtte szinte semmilyen figyelmet nem kaptam, de köszönöm azoknak, akik kitartottak és kitartanak mellettem. Hálás vagyok a szeretetükért és azért, hogy nyilvántartanak az életükben és helyet kínálnak a szívükben. 12 éve, mióta hivatalosan is énekesnő vagyok, nagyon sok értékes tapasztalatot szereztem, de még mindig van mit tanulnom, nem vagyok komplex egész.

– Némileg nehéz Önhöz kötni egy konkrét előadói profilt, nem?

– Annak idején, sok éven keresztül küzdöttem az álmaimért, nem adtam fel. Tanultam a saját munkámból. Ez azt jelenti, hogy mindig élőben játszom, elfogult vagyok az élő zene irányában. Ha én nem teszek valamiért, nem jön el hozzám. Sokat képeztem a hangom ahhoz, hogy élőben mindig a topon legyek, elengedhetetlen, hogy élőben működjek. 16 éve úgy érzem, hogy nem az én feladatom senkit meggyőzni arról, hogy jó énekes vagyok, vagy hogy idővel még jobb leszek. Csak annyit tudok elérni, hogy az emberek tiszteljenek azért, amit csinálok. Ezek alapján próbálom identifikálni magam, s igyekszem eleget tenni mindenki felkérésének, meghívásának. A zeném nem ír elő semmit, nem kell kényszerítenem magam, hogy műveljem. Arra sem kényszerítelek, hogy vedd meg a lemezem. Csak ha tényleg tetszik. Én zenét kínálok, ajánlatot teszek, nem értékesíteni akarom. Ebből a nézőpontból szerintem minden sokkal jobban működik. Ez egy természetes folyamat, s több, mint igaz. Szeretem ezt, a keresetemből futja a bérleti díjamra, a tandíjamra és a mindennapi életemre.

A kíváncsiság tesz engem kaméleonná. Való igaz, hogy belül leginkább rockercsaj vagyok, annak ellenére, hogy például a popzenében is tevékenykedem. A rock egy (élet)filozófia, ennek ellenére elcsábulok más műfajok felé is. Képes vagyok egálra kihozni az álláspontomat. Popot is játszom. Hogy miért? Mert a pop olcsóbb műfaj, az emberek is olcsóbban hozzá tudnak jutni, egy bevált formula, ami napjainkban szinte egyedüliként a legrádióbarátabb. Ez egy rendkívül okos módja annak, hogy a zene tovább éljen, abban az esetben, ha az tetszik a közönségnek. Időről időre képzeletbeli métereket tesz meg a kereskedelmi csatornákon. Van még aztán az a zene, ami nem annyira kereskedelmi piacra született, hanem érzésből, szeretetből. A közönség érzi, hogy ez jó zene, s ez egy jó módja annak – bár lassabban ugyan –, hogy elismerést vívjon ki az előadó.

– Azt mondta, hogy a korai éveiben, az első 10 esztendőben szinte senki nem vette Önt figyelembe. Ez a bizonyos egy évtized elveszett?

– Ellenkezőleg! Azt hiszem, ha nem lett volna ez az időszakom, akkor soha nem jutok el oda, ahol most vagyok, s amim most van. Szerettem követni az álmaimat, az ösztöneimet. Jó volt tapasztalni, s egy ilyen pakkal útra kelni az OT-be mindenképpen előny volt. Nagyon kíváncsi ember vagyok. Szeretem hallgatni a különböző műfajú zenéket, más embereket. Mások tapasztalata is rám ragadt. A zene egy idő után olyan dologgá válik, amiből minél többet tudsz, annál kevesebbet tudsz. De tényleg. Ez egy kicsit ellentmondásos helyzet, de rendkívül szórakoztató.

– Mindenesetre követni ezt az utat ebben az időszakban egyfajta kockázatos vállalkozás…

– Az én esetemben szerencsém volt. Mert úgy érkeztem a versenybe, hogy korábban már különböző stílusokban kipróbáltam magam. Hosszú idő 10 év, sok mindenbe sikerült belekóstolnom már tinédzserként. Annyi stílusba merültem bele és olyan sokat műveltem, hogy nem is nagyon tudnám összeszámolni. Ami mindent megpecsételt, az értelemszerűen maga a hang. Nagy kérdés volt maga az iskola is. Én óvodapedagógusként végeztem, kifejezetten zenei iskolába nem jártam. Bár vettem külön énekórákat. Autodidakta módon foglalkoztam zeneelmélettel. Mióta az eszemet tudom, hallgatok zenét. Főleg angolul. Szárnypróbálgatásaim elején kifejezetten sok angol, főleg brit zenét hallgattam, imádom a soult, a funkot és a rockot. Aztán ha végignézünk az eddig megjelent lemezeimen, nem meglepő, ha mindezeknek a meghatározó zenei élményeknek felfedezzük a nyomait. Nagyon fontos tényező még maga a dal is. Kapcsolatot teremt az előadó és a hallgatóság között. Mindegy is a stílus. Lehet bolero, vagy mármi más, nincs jelentősége. A végén mindig az a személyiség számít, akiből az adott dal táplálkozott. Mindig elmond valamit arról egy dal, aki megírta. Legalábbis én ezt fontosnak tartom. Én minden egyes lemezfelvétel előtt szorgosan eljárok énekórákat venni, hogy a lehető legjobb legyen a végeredmény. Amikor stúdióba vonulok, közvetlenül ott áll előttem a mikrofon, én pedig egyszerűen rabja vagyok a zenének. Fantasztikus érzés, hogy énekelhetek.

– Hol érzi magát a legkényelmesebben?

– Valójában, amikor elmegyek helyekre élőben énekelni, vagy csak valamelyik televíziós műsorba playbackelni… Nem tudom, nem emlékszem. El kell menni ide is, oda is. Nyilván utóbbi esetben nem nagyon lehet improvizálni, mindig ugyanaz a végeredmény. Élőben viszont minden előadás más és más. És ez azért jó dolog. A tévéstúdiókban ilyen szempontból nem is érzem olyan jól magam. Mindig sok a probléma. Van egy producer jóbarátom, akinél ha mód van rá, mindig lehetőségem van élőben fellépni. Ha tehetném, én mindig élőben énekelnék.

– Mondhatom, hogy Ön olyan, mint egy szivacs, amely mindenféle zenét magába szív, amivel csak kapcsolatba kerül?

– Anita Bakertől kezdve Tony Braxtonon át… Ó, azok a fantasztikus jazz hangok… Olyan keretet építettek körém, amiben a mai napig élek és létezem. Ezen kívül hatalmas Earth, wind and fire és Beatles rajongó is vagyok. Nem is tudom… (mosolyog szerényen).

– Mit tervez a közeljövőben?

– Jelenleg tízéves a zenekarom, és tervezzük, hogy összejövünk a nyáron. Ugyanakkor télen színház lesz. Válság van és ebben a helyzetben a színházak a mi mentsváraink. Alkalmazkodni kell a kialakult helyzethez. Én igyekszem mindent megtenni, hogy minden egyes koncert felejthetetlen élmény legyen a közönségnek. Engem nem érdekel, hogy egy hangszer van a színpadon, vagy öt különböző, ami kísér engem. Élőben énekelek, és a chenoisták csak ennyit várnak el tőlem. Ha egy szál gitárkíséretre futja, azt is örömmel fogadják, mivel tudják, hogy szívből jön a produkció. Fantasztikus rajongóim vannak, nem?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek