Aaliyah bőrébe bújik Zendaya
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A LifeTime csatorna bejelentette, hogy életrajzi filmet készít a fiatalon elhunyt Aaliyahról, és már le is szerződtették a főszerepre az Indul a risza sztárját, Zendayát.
hirdetés
A LifeTime csatorna nem aprózza el a dolgot: néhány napja jelentették be, hogy életrajzi filmet forgatnak Whitney Houstonról Yaya DaCosta főszereplésével, most pedig azt is nyilvánosságra hozták, hogy egy másik életrajzi témájú filmen is dolgoznak, amely az R&B-szenzáció, Aaliyah életét fogja feldolgozni, aki 2001-ben, 22 éves korában halt meg egy repülőgép-balesetben.
Az Aaliyah: Az R&B hercegnője munkacímen futó film Christopher Farley bestseller regénye, az Aaliyah: More Than a Woman alapján készül, és már a főszereplőt is megtalálták a 17 éves Zendaya személyében, akit az Indul a risza című sorozatból lehet ismerős leginkább, és aki a film kedvéért Aaliyah négy dalát is felénekli majd egy stúdióban.
A Variety információi szerint a filmet a nyár folyamán forgatják le, és már ősszel le is vetítik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











