Starity

25 éves a The Gathering

2014. június 17. 17:05   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

November 9-én egy hatalmas koncert keretein belül a holland zenekar hivatalosan is megünnepli, hogy idén immáron 25. éve vannak a metalzenei pályán.

hirdetés
25 éves a The Gathering

A The Gathering együttes 1989-ben Hollandiában alakult, ám csak a kilencvenes évek második felében figyeltek fel rájuk igazán, amikor is csatlakozott hozzájuk Anneke van Giersbergen énekesnő. 1992-ben jelent meg az Always... címre hallgató debütáló lemezük, majd ezt követte egy évvel később az Almost a Dance, amelyen különbféle férfi énekesek is közreműködtek.

Ezek az albumok elsősorban a gótikus és doom metal vonalon mozogtak, Anneke érkezésével azonban a zenei stílus erőteljesen megváltozott, amely az 1995-ben megjelent Mandylion albumon észlelhető leginkább. Egy év kihagyás után ismét stúdióba vonultak felvenni következő albumukat, amely 1997-ben jelent meg Nighttime Birds néven.

A következő évben ismét új korongot jelenítettek meg, How to Measure a Planet? néven, amelyet az If Then Else követett a 2000-ben, illetve szintén abban az évben jelent meg első DVD-jük is, a Superheat. Ezt követően a Souvenirs album került megjelenésre 2009-ben, amelyen tisztán hallható, hogy a zenekar kezd eltávolodni a gótikus metaltól és a zenéjük az alternatív rock irányába fordul.

2004-ben látott napvilágot második koncert felvételük, a Sleepy Buildings, amely egy akusztikus előadás lett, és mindössze csak egy éjszaka alatt készült el. 2005-ben pedig a The Musical History Tour című albummal rukkoltak elő, amely tulajdonképpen egy történelmi oktatóanyag volt.

2006-ban jelent meg az üzletek polcain új, Home címet viselő korongjuk, melyet 2007-ben harmadik koncertalbumuk, a Noise Severe követett. Érdekesség, hogy ez volt az utolsó, Annekkével felvett albumuk, mivel az énekesnő személyes okokra hivatkozva kilépett a zenekarból – később pedig új zenekart alapított, Agua de Annique néven.

2009-ben immáron a norvég Silje Wergelanddal a fedélzeten megjelent a kilencedik lemezük, amely a The West Pole címet kapta, melyen vendégszerepelt többek között a Stream Of Passion éléről is jólismert Marcela Bovio énekesnő. Legújabb stúdióalbumuk, az Afterwords tavaly jelent meg.

A The Gathering fennálásának 25. évfordulója alkalmából november 9-én tart ünnepséget a hollandiai Nijmegen-ben. A Búvárkodás az ismeretlenben névre keresztelt koncert különlegessége abban áll majd, hogy a csapat életében felbukkant összes zenész színpadra áll majd. Gratulálunk!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek