Újra gitározhat Petri Lindroos
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Betegsége miatt eddig csak énekelni állhatott színpadra az Ensiferum frontembere, most viszont ismét gitárt ragadhatott.
hirdetés
Pár hónapja jelentette be a finn folk/viking metal együttes hivatalos Facebook-oldalukon, hogy frontemberük, Petri Lindroos egy betegség következtében letenni kényszerül a gitárját, és csak énekelni fog tudni az elkövetkezendő koncerteken. Nem ez volt az első eset, amikor az együttes ideiglenesen hattagúvá vált, hiszen most is a zenekar jó barátja és egyben egykori basszerosa, Jukka-Pekka Miettinen vállalta el a gitáros szerepét.
Már lassan két hónapja annak, hogy Petri képtelen volt gitározni, hiszen egyfajta gyulladás érte a kezét, ám most, hogy felépült, ismét visszacsonkult a bagázs, a Facebookon már egy, a legutóbbi koncertjükön készült képpel demonstrálták a változást.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Majdnem 10 év van a főszereplők között.
A könyvek kedvelői meglepődhetnek. Figyelem a cikk spoliert tartalmazhat!
Nem igazán sikerült a szervezés.
Tényleg ennyire összeugrottak?
Sorra érkeznek a gyomorforgató sztorik.
Nem gondolta volna, hogy mit tud!
Egy meglepő ok került napvilágra.
Vigyázat a cikk spoilert tartalmaz!
A színésszel 2010-ben váltak el.
Outfitek a vörös szőnyegről.











