Starity

20 dolog, amit nem tudtál az ikrekről

2014. június 17. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lássuk be, valamennyien elképzeltük már, mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha kettő lenne belőlünk, vagy épp milyen jó is lenne, ha egy ikerpár tagja lehetnénk. Ezúttal 20 érdekességet szedtünk össze az ikerpárokkal kapcsolatban.

hirdetés
20 dolog, amit nem tudtál az ikrekről

1. 1980-ban minden 53. baba egy ikerpár tagjaként látta meg napvilágot. Ez az arány 2009-re megváltozott: minden 30. baba volt iker.

2. Az esély arra, hogy egy anyának ikerterhessége legyen, a korral nő. 30 éves kor fölött egyre nagyobb az esély.

3. Az ikerterhességre való hajlam az úgynevezett iker-génnek köszönhető, mely lehetővé teszi, hogy az ezt öröklő anyukánál egy időben két petesejt is érésnek induljon.

4. Az egypetéjű ikrek – két teljesen egyforma testvér – egy petesejtként indulnak növekedésnek, de a terhesség egy korai szakaszában kettéválik a petesejt és úgy növekszik tovább. Az erre való hajlam nem (csak) öröklődés útján érhető el.

5. Férfi ikernek csak akkor lehet iker gyermeke, ha párja képes genetikailag két hímivarsejtet is „feldolgozni” egyszerre.

6. Az egypetéjű ikreknek azonos (vagy közel azonos) a DNS-e, azonban az ujjlenyomataik különbözőek.

7. Kétszázötven terhességből egy egypetéjű ikerterhesség.

8. Az ikreknek 22% esélyük van arra, hogy balkezesek legyenek, míg azok a gyerekek, akik egyetlen magzatok voltak 10%-ban lesznek csak balkezesek.

9. Az iker-lányoknak kétszer nagyobb az esélyük arra, hogy ikerbabáknak adjanak életet, mint egy átlagos lánynak.

10. Minimális iker-szindrómának nevezzük azt, amikor egy ikerterhesség során az egyik magzat elvetél. Erre 15-20% az esély az ikerterhességek esetében.

11. Különböző becslések szerint nyolc emberből egy ikerként kezdi meg az életét; ezzel szemben hetven emberből egynek van ikertestvére.

12. Amennyiben ikerbabáid születnek, háromszor-négyszer nagyobb lesz az esélyed arra, hogy egy következő terhességnél is két babád szülessen.

13. Nigériában a leggyakoribbak az ikerterhességek, azon belül is az egypetéjű ikrek születése a legvalószínűbb.

14. Kínában a legkisebb ez a ráta: ott háromszáz gyerek közül csupán egyre jut egy ikertestvér.

15. Egy kutatás kimutatta, miszerint a vegán életmódot folytató hölgyek esélye ötször kisebb arra, hogy ikreknek adjanak életet, mint egy olyan nőé, aki kiegyensúlyozott, változatos és állati eredetű termékekben gazdag életmódot folytat.

16. A jegesmedvéknél egyáltalán nem szokatlan az ikerszülés, sőt ez számít normálisnak! Egy jegesmedve-mama ritkán ellik egy vagy három kisbocsot.

17. Olaszországban több terhességet – és vele együtt tucatnyi 3D-s ultrahangfelvételt – vizsgáltak, melynek során rájöttek a kutatók, hogy a terhesség 14. hetében fejlődnek ki az ikermagzatok.

18. Az ikergyerekek 40%-a kitalál egy saját nyelvrendszert ahhoz, hogy titokban egymással kommunikáljanak.

19. Az ikrek hajlamosak a koraszületésre, ugyanis 50%-uk a terhesség 37. hete előtt születik meg.

20. Az iker-babák átlagosan két és fél kilósan jönnek világra.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek