Starity

Ed Westwickkel forgat Phoebe Tonkin

2014. június 17. 22:10   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tegnapi napon láttak hozzá a Take Down című film munkálataihoz Walesben.

hirdetés
Ed Westwickkel forgat Phoebe Tonkin

Június 16-án délután készült néhány paparazzi-fotó az Egyesült Királyságban található Walesben Dominic Sherwoodról, Phoebe Tonkinról, Ed Westwickről és Jeremy Sumpterről, amint megkezdték a Jim Gillespie által rendezett thriller forgatását.

A Take Down egy csapat milliárdos fiatalról szól, akik egy bentlakásos iskolában tanulnak, ám az intézmény felett átvette a hatalmat néhány bűnöző, akik nem kis értékű váltságdíjat követelnek túszaikért cserébe. Ezzel pedig arra ösztönzik a diákokat, hogy felvegyék a harcot velük.

Ahogy azt már korábban említettük, a rendezői székbe Jim Gillespie ül, akinek többek között az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron című misztikus thrillert is köszönhetjük, a forgatókönyvet pedig Alexander Ignon jegyezte.

Dominic Sherwood James Herrick szerepében lesz majd látható, Tracy Ifeachor pedig Nora Paulsonéban. De feltűnik még Phoebe Tonkin, Ed Westwick és Jeremy Sumpter mellett Sebastian Koch, Ashley Walters, Elliot Knight, Rory Keenan, Julia Ragnarsson, Stewart Scudamore, Max Deacon és Christianne Oliveira is.

A jelenetek többségének háttereként a híres Dél-stacki világítótorony szolgált

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek