Fernando Colunga: „Ez vagyok én”

A közel 50 évesen is a női szíveket megdobogtató Fernando Colunga mesélt egy kicsit múltjáról, arról, hogy ki is ő pontosan, honnan érkezett meg sok millió ember mindennapjaiba.

hirdetés

„1966. március 3-án születtem, a horoszkópjegyem a Halak. 10 évesen lettem elsőáldozó több barátommal együtt. Tudod, azokkal az élethosszig tartó barátaimmal. Ez a nap nagyon klassz volt, mert annyira izgatottak voltunk.

Óvodába az úgynevezett Parthenonba jártam. Az általános iskolám nevére már sajnos nem emlékszem, de a középiskolát La Sallében abszolváltam, míg egyetemre az Iberoamericanára jártam.

Egy tréfára emlékszem: ha a középső ujjadat mutatod fel bizonyos mérkőzések közben egy fickónak... Én azt hittem, hogy alszik, de megfordult. Ledermedtem. Én messziről próbáltam javítani a helyzeten, mutogattam a karomra, hogy mennyi az idő..? De ő visszaintett, nem épp kedvesen. Ez futásra ösztönzött, ám nem úsztam meg: kaptam egy jó kis verést és végtelen szidalmazást.

Igazából nem voltam én olyan rossz magaviseletű gyerek. Emlékeim szerint két vagy három dologért teremtett csak le az édesapám nagy szigorral. Őt mindig is különleges férfinak gondoltam, erős karakternek, de köszönöm ezt. Mert hála neki, a fegyelmezésének, ma olyan személy vagyok, aki vagyok; felelős ember, fegyelmezett viselkedéssel.

A színészet mellett volt még egy autóalkatrész üzletem is, amiben az unokatesómmal, Franciscoval dolgoztunk együtt. Hála Istennek az üzlet jól muzsikált. Azt hiszem, hogy türelemmel és odaadással mindent el lehet érni. Arra tanítottak, hogy jól tudjam kezelni a szabadságomat.

Apám és anyám valamilyen oknál fogva mindig aggódott miattam. Elmagyarázták nekem, hogy szabad vagyok ugyan, de minden véget ér, ahol elkezdődik valami új. Tudatos lényként működtem tehát, több mindent csináltam, több dologba fogtam bele. Úgy gondolom, hogy az egyszerűség és az őszinteség a legjobb tanácsadók.

Mindenféle munkám volt már. Dolgoztam klubokban, közigazgatási hivatalnokként, sőt, még csapos is voltam. Értékesítettem különféle berendezéseket, egy osztályon pedig számítógépes rendszereket kezeltem.

Mindig is éreztem egy késztetést aziránt, hogy színész legyek, de nem pont a Televisánál. Elkezdtem a munkát a mozival; tekercseztem. Aztán kis cédulákat „felejtettem” a filmekben. Ezután talállkoztam Eugenio Cobóval, Ignacio Ortizzal, Carlos Castróval és Susana Reyesszel. Végül megcsináltam a „Dulce desafío” című munkát, dublőrködtem. Később Eduardo Yáñez felajánlotta, hogy csatlakozzak a Televisa Művészeti Tréning Központjához.

Én egy nagyon pozitív embernek tartom magam, akinek fontos az egészsége és sok időt szentel a munkájára. Ugyanakkor nekem is vannak problémáim és hibáim, mint mindenki másnak. Mindent, amit eddig tettem, örülök, hogy megtehettem. Boldog vagyok emiatt, s azért is, hogy nagyon fontos és tehetséges emberekkel dolgoztam és dolgozhatok együtt a mai napig. Hihetetlen dolgokra tanítottak meg eddigi pályafutásom alatt. Gazdagították a karrieremet.

Eddig azt mondhatom, hogy a legtöbb dolog nagyon jól ment, hála az Istennek. Sok munkám van, nem unatkozom, a terveim pedig változatlanok. Azt hiszem, az a legjobb színész, aki képes legyőzni önmagát és folyamatosan instruálható, hogy mindig a legjobbat hozza ki magából a közönségnek, aki számít rá. Nos hát, barátaim… Ez vagyok én.”

hirdetés