Starity

Rocksztárok évkönyvfotói II.

2014. június 25. 16:04   |   Szerző: guns_n_roses

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk második részében újabb 20 legendás rocksztár régi évkönyvfotóját mutatjuk meg. Lássuk, hogyan változtak iskolás éveik óta kedvenceink!

hirdetés
Rocksztárok évkönyvfotói II.

Kirk Hammett

A Metallica szólógitárosa rengeteget változott középiskolás kora óta, nézzük csak meg az akkori évkönyvfotóját. Hihetetlen, hogy ő az, nemde?

Courtney Love

A Hole frontasszonya – hajszínén kívül – már annál kevesebbet változott felnőttkorára.

Steven Adler

A Guns N' Roses egykori dobosát azonnal felismerhetjük jellegzetes mosolya alapján.

Mick Mars

A Mötley Crüe gitárosa szintén jól felismerhető évkönyvfotóján – azonban ahogy a legtöbb rocksztárnál, a rock 'n' roll-életmód nála is megtette hatását.

Gene Simmons

A Kiss zenésze sem vesztette el főbb vonásait középiskolás évei óta, mindössze néhány ránccal gazdagodott.

Joe Perry

Az Aerosmith legendás gitárosa évkönyvfotója alapján egy elegáns, jól fésült fiatalember volt, akiből később hatalmas rocksztár lett. Ez aztán a változás!

Robert Plant

A Led Zeppelin frontemberének jellegzetes tulajdonságai felnőttkorára sem változtak – kivéve, hogy a rocktörténelem egyik legnagyobb alakja vált belőle.

Elvis Presley

A rock 'n' roll legendás királya alig veszített vonásaiból középiskolás kora után.

Freddie Mercury

A Queen egykori énekese szintén hasonlít iskolás énjére. Ki gondolta volna, hogy a kis Freddie-ből később egy hatalmas legenda válik?

Ozzy Osbourne

Ozzy viszont annál többet változott. A Black Sabbath egykori énekese alig felismerhető iskolás évkönyvfotóján.

Duff McKagan

A Guns N' Roses egykori basszerosa jó formán semmit sem változott az évkönyvfotózás óta: ugyanazok a vonások, ugyanaz az arckifejezés.

Cherie Currie

És hogy női rocksztárokat is említsünk: az egykori Runaways énekesnője szintén alig változott valamit felnőttkorára.

Nikki Sixx

A Mötley Crüe basszusgitárosára csak jellegzetes mosolya alapján lehet ráismerni iskolás évkönyvfotóján.

Zakk Wylde

Ozzy Osbourne csapatának gitárosa is sok változáson ment keresztül középiskolás kora óta.

Ronnie James Dio

A Dio egykori frontemberét felismerhetjük iskolás évei után is változatlan arcvonásairól.

Corey Taylor

A Slipknot énekesének szintén változatlanok maradtak főbb vonásai középiskolás évei óta.

John Paul Jones

A legendás Led Zeppelin egykori basszusgitárosa alig változott valamit felnőttkorára.

John Lennon

Ki gondolta volna akkoriban, hogy a kis Johnból később a Beatles egyik legendás alapító tagja lesz?

Krist Novoselic

A Nirvana basszerosa felnőttkorára is megőrizte vonásait, de sokat férfiasodott.

Lars Ulrich

És végül – bár az alábbi kép nem iskolás évkönyvfotó – íme, a kis Lars Ulrich!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek