Starity

A legsikeresebb videoklipek: Skillet

2014. július 02. 10:10   |   Szerző: Beyla

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Skillet nevezetű amerikai rockegyüttes lassan a tizenkilencedik évét tapossa a zeneiparban, így egy csokorba gyűjtöttük nektek azokat a klipeket, illetve dalokat, amelyek említésre méltókká váltak pályafutásuk során.

hirdetés
A legsikeresebb videoklipek: Skillet

Monster (Awake) – 2009

„I feel like a monster” – énekli John Cooper annak a dalnak a refrénjében, amely az elmúlt években igen csak sikeressé nőtte ki magát. A dal a 2009-ben megjelent Awake korongon kapott helyet, melyről második kislemezként másolta ki a zenekar.

A szerzemény igen pozitív visszhangra talált mind a közönség, mind a kritikusok részéről, ugyanis a Mainstream Rock Charton egyenesen a negyedik helyig menetelt, és a Billboard listákon is előkelő helyezéseket ért el.

A klipet az Erwin Brothers rendezte, mely 2009 szeptemberében debütált. A klip igen csak bizarr hangulatát a kórházi környezet adja, miközben a bandát zenélés közben tesztelik és figyelik meg. Mindemellett különböző bevágásokat is láthatunk, amelynek nyomán John és Korey a klinika különböző részein ébrednek fel, majd a csapatnak sikerül megszöknie, hogy végül egy SWAT kommandós egység kezdje üldözni őket.

A kisfilm ehhez méltóan igen jó statisztikákkal is rendelkezik: napjainkig közel 70 és félmillióan kattintottak a videóra, melyből 322 ezren kedvelték, és közel hétezren tartották rossznak.

Hero (Awake) – 2009

Ahogyan a Monster, a Hero is a 2009-es Awake albumon foglal helyet. Az együttes jelen esetben azt az üzenetet próbálja közvetíteni felénk, hogy az emberiségnek szüksége van egy hősre, aki megvédi az ártatlant és megbünteti a gonoszt – mivel is egy keresztény rock bandáról van szó, így a Skillet Jézus Krisztushoz való fordulását próbálja üzenni felénk.

A kisfilm egy igen csak elhagyatott környéken játszódik, ahová a banda kivonult, s a sötétségben narancssárga fénnyel megvilágítva, majd a tűzijátékkal játszva adják elő a dalt. Sokan úgy gondolják, hogy jelenleg ez a formáció legsikeresebb dala.

A klipforgatást a zenekar ezúttal is az Erwin Brothersre bízta és munkájuk meg is hozta a jutalmat: jelölve lettek a GMA-n több díjra is, ám sajnos nem sikerült bezsebelniük végül őket.

A videó szintén jó statisztikákat mutat, ugyanis 40 millió megtekintőből 233 ezren pozitívan és csupán háromezren értékelték negatívan.

Rebirthing (Comatose) – 2006

Sokan talán ezzel a balladával ismerkedtek meg velük, hiszen a Comatose lemezük 2006-ban jelent meg a Rebirthinggel együtt, és adták is ki első kislemezként, majd filmesítették meg. Mindegy is volt, hogy mely rádió játssza, hiszen egyaránt kedvelték a rock rajongók, ám azok is, akik kevésbé hódoltak ennek a műfajnak.

A Billboard Hot Christian Songs kilencedik helyéig kúszott a dal, és csaknem a legkeresettebb dal volt 2006-ban. A csapat frontembere, John Cooper ekképp nyilatkozott a dalról a megjelenés idején:

„Végül is, ez csak egy dal a második esélyekről, és úgy hiszem, hogy mi a mának élünk, ahol a legtöbb ember úgy véli, hogy nem érdemel második lehetőséget. Tudod, ez arról szól, hogy vajon van-e második esély az életben, a párkapcsolatban vagy amikor azt hisszük, hogy valamit totálisan elcs*sztünk?!? A dalban alapvetően arra próbálunk rávilágítani, hogy sosincs túl késő újrakezdeni, ez a remény üzenete, mivel a legtöbb ember nem érzi hálásnak magát napjainkban.”

A klip nagyon egyszerűre sikerült – a bandatagok egy fehérfalú teremben állnak az egyre világosodó kék eget megmutatván. Megpillanthatjuk a város fényeit, ám egy monitorból kinyúló emberi kéz is feltűnik, végül pedig egy pillangót láthatunk, ami az újjászületést szimbolizálja.

A statisztikák ezúttal sem hazudtolják meg a zenekar népszerűségét, ugyanis 4 millió megtekintőből 23 ezer látogatót meggyőzött, és alig négyszázan gondolták kevésbé jónak.

American Noise (Rise) – 2013

Az American Noise az együttes legutóbbi albumán, a Rise-on kapott helyet 2013-ban. John többször elmondta már a közönségnek és a rajongóknak, hogy az összes dal közül talán ez áll hozzá a legközelebb – hiszen a magányról, a szomorúságról, az egyedüllétről és a nem éppen megfelelő családi idillről szól: azokról az időkről, amikor azt hitte, hogy minden veszve van, mégis talált olyan embereket, akik támogatták akkor is, hogyha bajban volt.

A klip elején a banda egy kellemes meleg nyári esten játszik a szabadban, majd ezt követően bepillantást enged egy boldogtalan házaspár, egy magányos kamasz fiú és egy iskolában kirekesztett kislány életébe is. A kisfilm végére azonban tanúbizonyságot nyerhetünk arról, hogy mindenkinek van valakije, mindenki számíthat valakire, csak azt a személyt észre kell vennünk.

A gyönyörű mondanivalóhoz társuló videoklip ezúttal is elnyerte a célközönség szimpátiáját, ugyanis közel másfélmillió megtekintőből 16 ezren lájkolták és alig több mint kétszázan kattintottak a nem tetszik gombra.

Whispers In The Dark (Comatose) – 2006

Akárcsak a Rebirthing, a Whispers In The Dark is a 2006-ban megjelent Comatose korongon került elhelyezésre, és második kislemezként került a boltok polcaira. Mivel a Rebirthinggel párhuzamban jelent meg, így számítani lehetett arra, hogy ez a ballada is nagy sikernek fog örvendeni, hiszen egyaránt játszották a meanstream és a rock rádióállomások is.

Az R&R magazin szerint 2008-ban ez a szám volt a legsikeresebb: csaknem 4505 alkalommal játszották le a rock dalokat játszó adók! A ballada alapja a vezető gitár dallamok, amelyek különlegessé és annál egyedibbé teszik a hangzást. Cooper egyszer úgy nyilatkozott, hogy mindezt a magányról és az egyedüllétről írta, mondván, hogyha körülnézett senki sem volt mellette, de Istenre mindig számíthatott.

A klipben a nyitó képkockák első sorban a felhős eget mutatják, majd a kép átvált egy sötét teremre, ahol is a zenekar játszani kezd. Az idilli rockos pillanatot felváltja az eső és a rózsaszirom metaforája is, amely a Rebirthing dallal ellentétben a sötétséget szimbolizálja.

Statisztikákat tekintve ezúttal sincs oka a panaszra a zenekarnak, ugyanis közel 2 és félmillió megtekintőből 21 ezren kedvelték és csupán kétszázan nem találták jónak a kisfilmet.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek