Starity

Zac Efron még mindig Vanessát szereti?

2014. július 05. 14:02   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az csiripelik a madarak, hogy a színész számára Vanessa volt az igazi, ő viszont szóba sem áll vele.

hirdetés
Zac Efron még mindig Vanessát szereti?
Fotó: WireImage

A Disney 2006-ban megjelent nagy sikert arató filmjének, a High School Musicalnek forgatása alatt melegedett össze Vanessa Hudgens és Zac Efron, akik Zanessa néven igazi álompárrá váltak az évek alatt, kapcsolatuk viszont 2010 decemberében véget ért.

Közel négy év elteltével azonban úgy tűnik, Zac megbánta, hogy akkoriban túl sokat és felelőtlenül szórakozott, és emiatt végződött szakítással a kapcsolatuk – legalábbis egy forrás állítása szerint.

„Zac bánja, hogy annyit bulizott akkoriban, ami véleménye szerint igaz szerelmének, Vanessa Hudgensnek elvesztésével járt. Úgy gondolja, hogy ő az igazi, de túl fiatalok voltak. Még most is megőrül érte és szeretné jóvátenni, de Vanessa szóba sem áll vele” – árulta el a névtelen informátor az OK! magazinnak.

Ezen hír felreppenése pedig már csak azért is érdekes – amellett, hogy a színésznő boldog párkapcsolatban él Austin Butlerrel lassacskán három éve -, ugyanis rövidesen oltár elé áll a szóban forgó páros egykori kolléganője és jó barátja, Ashley Tisdale, hogy kimondja a boldogító igent Christopher Frenchnek, Vanessa pedig biztosan jelen lesz a ceremónián koszorúslányként, az viszont még kérdéses, hogy Zac neve is szerepelni fog-e a vendéglistán, de ha igen, vajon elmegy-e majd, hogy nagy eséllyel kínos szituációt okozzon.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek